Megoldás helyett újabb koncepciós eljárás

2013 decemberében hat szigetszentmiklósi bankfióknál egy-egy téglaszínű papírba csomagolt fahasáb került elhelyezésre, amelyre azt írták fel: "Elég volt a kifosztásból", illetve "Fordíts!". A csomag túloldalán Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger c. verse volt olvasható, illetve az a felhívás, hogy ezt a költeményt másnap olvassák az érintett bankfiókban. A biztonságiak, a bankok, a rendőrség és az ügyészség túlreagálták az ügyet: úgy gondolják a közveszéllyel fenyegetés bűntette valósult meg és ezért vádat emeltek Póka László, a Nem adom a házamat Mozgalom vezetője és Fehér Nándor, a Nem adom a házamat Mozgalom aktivistája ellen. Az ügyben 2015. május 21-én került sor a koncepciós per első tárgyalására a Ráckevei Járásbíróságon, amelynek során a két vádlott védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látta el - olvasható a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményében.
 
A nagyszámú hallgatóság előtt zajlott tárgyalás igen feszült hangulatban zajlott, miután a bíró, dr. Keyha Ádám törvényes indok nélkül megtiltotta a kép- és hangfelvétel készítését, illetve többször olyan módon nyilvánult meg, amelyből az üggyel kapcsolatos elfogulatlanságával kapcsolatban megalapozott kételyek merültek fel. 
 
A tárgyalás elején a védelem kérte az eljárás megszüntetését, utalással arra, hogy nyilvánvaló, hogy senki nem keltett jelen esetben olyan látszatot, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, miután ehhez a törvény közvetlen, konkrét és reális veszéllyel járó magatartást követel meg (pl. bombarobbantással való fenyegetés telefonon, nyilvánvalóan robbanóanyagnak látszó tárgy elhelyezése stb.). Ezzel szemben egyértelmű, hogy jelen esetben a becsapott devizahitel károsult mozgalmáról vélemény-nyilvánítási szabadság körébe tartozó figyelemfelkeltő akciójáról van szó, amely minden olyan elemet nélkülözött, amely ezen három éves szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény megvalósulásához szükséges. 
 
A per szeptember 29-én 8.30-tól folytatódik tanúmeghallgatásokkal, várhatóan perbeszédekkel és ítélettel. Póka László ellen emellett terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt is folyik koncepciós eljárás szintén 2013-ban tett markáns kijelentései miatt. 
 
A vádlottak és a szimpatizánsok nagy meglepetésére a bíróság épületének főbejáratát egy tégla támasztotta ki, amely senkiben nem keltett riadalmat és közveszély bekövetkezésének veszélyét sem idézte fel - olvasható a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményében.