Megtámadták az Ismerős Arcok zenekart, mert kokárdát viseltek

Megütötték a vak szaxofonost és a technikusokat is, a három támadónak a kokárda viselése nem tetszett.

Az esetről a zenekar saját Facebook-oldalán számolt be. Mint írták, még a vak szaxofonosukat, Tánczos Istvánt is megütötték.
 

Ráadásul a támadás állítólag a kokárda viselése miatt történt meg.

A közkedvelt zenekar azt írta, a koncerthelyszínre történő megérkezésük után három személy inzultálta és megütötte a zenekar technikusait és a zenekar szaxofonosát, majd az incidens után azonnal távoztak.


A verekedők a látássérült Tánczos Istvánt, azaz Stevet is megütötték

Az elkövetőkről annyit tudnak elmondani, hogy egy fehér ötajtós Ford Focus személygépkocsival hajtottak el, aminek L-betűvel kezdődött a rendszáma. Az egyik garázdát Dávidnak hívják.

Nyerges Attila együttese azt is írta, a történtekről hangfelvétel készült, illetve hogy

a zenekar szerint szégyen, hogy ez megtörténhet 2016-ban Magyarországon.

Az Ismerős Arcokhoz olyan ismert slágerek köthetők, mint például a több mint másfél milliós nézettséget elérő felvidéki DAC-meccsen elénekelt Nélküled című dal: