A fideszes Voldemort a bárpultnak támaszkodott, aztán kérte az ötmilliót

Tudták, hogy a NAV nyomoz utánuk, de nem érdekelte őket, mert Mengyi "jó viszonyban van a Tállaival".

Az első tárgyalási napról az Index közölt részletes beszámolót, a vád szerint kenőpénzt kért egy EU-s pályázatért, de ő ezt nem tartja politikai ügynek. Mengyi hatodrendű vádlott az ügyben, aki az előtte lévő öt ember vallomása miatt már nem is került sorra. A lap cikke szerint az I., a II. és a IV. rendű vádlottak neheztelnek az őket kihasználó Mengyiékre, „gusztustalan mértékű” visszaosztásról is beszélt az egyikük.

Mengyi a megbeszélések során sokszor hivatkozott arra, hogy találkozott „Az Emberrel”, aki elintéz mindent, de róla nem derült ki, hogy kicsoda. A fideszes politikus államtitkári összeköttetésre hivatkozott.

Az 5+5 milliós „alkotmányos költséget”, amit Voldemort követelt, az összekötőember érdesanyjának garázsában, egy pingpongmeccs után, a bárpult mellett mondhatta a Fidesz nagyura. Ha nem nyertek a pályázaton, visszakapták a pénzt.

Az is roppant érdekes a sztoriban, hogy egy idő után teljesen tisztában voltak azzal, hogy a NAV lehallgatja őket, és nyomoz utánuk, de nem foglalkoztak ezzel, mert Mengyi

„jó viszonyban van a Tállaival”

ő meg ugye az adóhatóság vezetője, szóval mi baj lehet. A Voldemort nevet nem ő találta ki magának, hanem a vádlottak adták neki, mert egy idő után nem mondhatták ki Mengyi nevét. A III. rendű vádlott a bólogató névre hallgató személy volt, aki a politikus embere. A pályázatíró nő volt az V. rendű vádlott.

Megpróbálták tisztázni Mengyit

Mengyi embere a nyomozás alatt magára vállalta a híres 5+5 milliós „alkotmányos költséget”, szerinte erről a politikus nem is tudott, hanem ő kérte magának és el is költötte. Később izgult is, hogy nyerjenek a pályázaton, nehogy visszakérjék a pénzt, de nem nyertek, így Mengyi adott neki kölcsön, hogy vissza tudja adni.

A férfi viszont nem tartotta fenn korábbi vallomásait, mert valakik azt mondták neki, hogy inkább Mengyire kéne terhelő vallomást tennie. Le is adott egy írásos tanúvallomást, de a bíró erről csak annyit mondott, hogy szerepel benne Lipcsei Péter, Donald Trump és Pataky Attila is, szóval ezt jobb, ha inkább nem is feszegetjük.

A pályázatíró vádlott teljesen tisztának tartja magát, ezt egy bonyolult szakmai fejtegetésben igyekezett alátámasztani.

Mengyi azt mondta, hogy vallomást nem fog tenni, de kérdésekre szívesen válaszol. Erre sajnos már nem volt idő, de a folyosón annyit azért elmondott, hogy félreértésről van szó, ő senkitől nem kért „alkotmányos költséget”, az ő szerepe nem volt több egy képviselő munkájánál, tehát egyeztetett és segítséget nyújtott, de nem büntetőjogi kategóriába eső módon.