A KDNP bülbülszavú aludttej-idomárja megmondta a tutit: amit az ellenzék nyújt be, az vállalhatatlan. Még akkor is, ha össznemzeti ügyről van szó. Például arról, hogy áldott állapotban lévő édesanyák, és gyermekek, lehetőleg ne éhezzenek már Magyarországon, 2015-ben.
Persze, tény, az ezt megszüntetni hivatott nemzeti minimum program szellemi atyjai – az MSZP, valamint csatolt részei – valóban kampánycélból rántották elő a seggükből ezt az ügyet, hogy egy kicsit a jóságos szamaritánus szerepében tetszeleghessenek. Őket kb. ugyanannyira érdekli az éhező gyermekek sorsa, mint a kormányt.
A jelenség ugyanis nem a "Fidesz-diktatúra" alatt alakult ki, ha a szocik annyira tenni akartak volna ellene, volt rá jó pár évük. De az éhezés, mint panel sem új fogás részükről, emlékezzünk csak az Ausztriában százmilliókat dugdosó Simon Gábor fémjelezte éhségmenetekre, az ilyen performanszokon kívül tőlük se futotta másra a témában.
A mostani javaslatnak sem az ad valódi súlyt, hogy az MSZP ismét előjött ezzel a kezdeményezéssel. Hiszen ez az elmúlt 25 év, már megszokott metódusok mentén zajló, és borítékolható eredményekkel kecsegtető, hót unalmas újrajátszása: (most éppen) a szegfű belengeti a hétköznapi embert könnyen maga mellé állító, szociális cukormázzal leöntött, vörös posztót a narancs előtt, aki az árokásó politika logikája szerint úgysem támogathatja a dolgot, bármiről legyen is szó.
Hiszen azt az ELLENSÉG terjesztette elő, így saját, gyűlöletre kondicionált szavazói előtt nem tudna megindokolni egy esetleges együttműködő lépést. Ezzel a szegfű tökéletesen tisztában van, és mosolyogva dőlhet hátra, hisz a várható elutasításra már kész is a szokásos, zsarnokozó verbál kontra, amivel saját, gyűlöletre kondicionált szavazóit dédelgetheti, mást ezen kívül neki úgysem kell csinálnia.
Mind ismerjük a módit, ha a papírforma érvényesül, most két hétig másról se fog szólni a média, és mindkét politikai fosszília a maga szerepének megfelelően fogja veretes publicisztikákkal, képviselői csörtékkel jelképesen fejbe csépelni a másikat, amíg nem jön a következő (kreált, vagy valós) ügy, ami mentén vissza lehet tekerni a szalagot, és ismét el lehet játszani ugyanezt, vagy valami nagyon hasonlót.
Ez a kevésbé meglepő, vagy érdekes aspektusa a dolognak. A valóban fontos, nemzeti ügyeket is csak szavazatszámban mérni képes mechanizmusok vígan működnek, erre akár legyinthetnénk is. Ami kissé több figyelmet érdemel, az az ellenzék XXI. századhoz méltó felének, az LMP-nek és a Jobbiknak, a "ki nyújtotta be?" kérdésen való felülemelkedése.
Még ez sem lenne példa nélküli, hisz a Jobbik már számos alkalommal bizonyította, kész a konstruktív együttműködésre, ha az ország érdeke úgy kívánja, és az LMP is képes hasonló gesztusokra, ha arról van szó. Az is nyilvánvaló, hogy egyik párt sem szívleli túlzottan a szegfűt, és splinterszervezeteit, szavazatokat pedig végképp nem talicskáznának örömmel a döglődő a baloldal ajtaja elé.
Viszont, amíg az MSZP – saját lényegéhez hűen – eddig az utolsó pillanatban mindig kihátrált a közös ellenzéki fellépés lehetősége mögül (sorra megtorpedózva ezzel például az ilyen-olyan vizsgálóbizottságok felállítását), most mintha nem az "egyet előre-kettőt hátra" ökörtangót lejtené, és kitartana az álláspontja mellett. Amivel talán megcsillant a lehetősége annak, ami eddig nem igazán volt jellemző az elmúlt két ciklusra: a Fidesz-KDNP vs. mindenki más felállásnak.
Hangsúlyozni kell, hogy egy fontos ügy mentén való, alkalmi, egyöntetű kiállás nem jelenti az abban résztvevők politikai karakterének megszűnését, politikai közeledését, de még az egy szereplő mögé való besorolását sem. Bármennyire is szeretné a Fidesz, a központi erőtérre építő politikai kommunikáció minden eszközével ezt sugallni, és ezzel egy csapásra a komplett ellenzéket besöpörni az MSZP toldott-foldott szőnyege alá. Nyilván nekik ez lenne a kényelmes megoldás, mostantól mindenkit azonosíthatnának az elmúlt 25 évben felépített ellenségképükkel, és lőhetnék rájuk ugyanazt a muníciót, mint eddig.
Jelenleg a legnagyobb kérdés az, hogy a szocik mennyire gazolnak be attól, hogy a kardcsörtetésen kívül esetleg tényleg csinálni is kellene valamit? Ráadásul olyan politikusokkal karöltve, akik a Fidesszel együtt végre őket is a közélet szemétdombjára száműznék, ahová valók.
Megint meghajlik-e majd a hírhedt szocialista gumigerinc a pillanat kihívása előtt? Netán ismét születik egy titkos paktum a háttérben a két rendszerváltó dinoszaurusz között, és a téma újra elfelejtődik, mintha sosem létezett volna? Vagy kivételesen sikerül egy szó szerint létkérdésben közös nyomást gyakorolni a kormánypártokra, hogy legalább saját javaslat keretében nyúlják le, és terjesszék elő a koncepciót?
Hogy őszinte legyek, én most sem fogadnék nagy összegben a vörös paripára, de ne legyen igazam...