Mercedes terepjárót kapott a külügynél Szijjártó régi samesza

Szijjártó Péter kabinetfőnökének, Benkő Szilárdnak jutott a kormányzaton belül a legmenőbb szolgálati autó, egy Mercedes ML 350-es.

A lap úgy tudja, hogy Benkő kiváló kapcsolatot ápol Szijjártó Péterrel, korábban együtt fociztak a dunakeszi futballcsapatban. A vs.hu úgy tudja, hogy Benkő csak elméletben viseli a kabinetfőnöki titulust, ugyanis annak betöltéséhez diploma szükséges, ilyennel pedig nem rendelkezik.

A külügy flottája összesen 57 gépjárműből áll, ezek közül a tárca vezetői 18 autót használnak. Azt nem közölte a tárca, hogy melyik autó milyen évjáratú, csak annyit, hogy a legtöbb járművük 2000-es évek eleji.

Az biztos, hogy az Mercedes ML terepjáró a prémium kategóriába tartozik. Egy jobban felszerelt példány ára bőven meghaladhatja a 20 millió forintot.  

A Külgazdasági és Külügyminisztérium jelenlegi vezetősége a megörökölt autóflottával gazdálkodik, új autót nem vásárolt- közölte az atv.hu megkeresésére.

Elmondták továbbá azt is, hogy a Benkő Szilárd által használt gépjármű 2006-ban került forgalomba, közel 200.000. km-t futott és a hasznaltauto.hu adatai szerint az ilyen típusú, de fiatalabb, jóval kevesebbet futott autó irányára 3.990.000. forint.

Szijjártó Péter külügyminiszter egyébként egy Skoda Suberbet használ, Magyar Levente államtitkár egy Mercedes E350-est, Mikola István biztonságpolitikai államtitkár, illetve Balogh Csaba keleti nyitásért felelős helyettes államtitkár pedig egy-egy E280-ast.

Van a tárcának egy BMW 525D-je is, amit Horváth Csilla gazdasági és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár használhat.

Valahogy az egész ügyről nekünk ez a videó jutott eszünkbe: