Mészáros Lőrinc vagyona a járvány ideje alatt is gyarapszik

Mészáros Lőrinc vagyona a járvány ideje alatt is gyarapszik

A zenész Kovács Ákos és a fideszes országgyűlési, Tiffán Zsolt egykori I. kerületi borozója is Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került - írja az Mfor

A portál szerint 2019 végéig volt az Andante Borpatika Kft. a zenész és a képviselő tulajdonában, majd utána Geri Zoltán lett a dunai panorámás éttermet működtető cég új tulajdonosa. 

Kovács Ákos azonban nem távolodott el teljesen a cégtől. Annak operatív irányításában továbbra is részt vett ügyvezetőként - egészen idén március elejéig. Ugyanis cégkivonatok szerint március 9-én Geri Zoltán eladta a társaságot Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group cégbirodalmának.

Szintén ez idő alatt Kovács Ákos is kiszállt az irányításból, helyét az a Gombai Gabriella vette át, aki számos Mészáros-cégben is vezetői posztot tölt be.

Az Mfor emlékeztetett: az Andante Borpatika az elmúlt években nemcsak a tulajdonosai miatt vált ismerté, hanem azért is, mert az akkor még fideszes vezetésű I. kerületi önkormányzattól éveken át jutányos áron bérelte a helyiséget. Olyannyira, hogy még egy hosszúlépés is többe került, mint az egy négyzetméterre jutó bérleti díj.