Ebből baj lesz! Már uniós irodákat gyújtogatnak a migránsok Leszboszon

A Szkai görög televízió tájékoztatás szerint a Moria nevű tábor és regisztrációs központ (hot spot) felett hétfő délelőtt sűrű füst gomolygott, a helyszínre tűzoltók és rohamrendőrök érkeztek.

A leszboszi rendőrség szóvivője elmondta, hogy a tiltakozók - akik mintegy 70-en lehettek - köveket és égő pokrócokat dobáltak az irodahelyiségekre, amelyek közül hármat megrongáltak.

Az EASO a Twitter közösségi oldalon közölte, hogy a szervezet munkatársai biztonságban vannak. Jean-Pierre Schembri, az uniós hivatal szóvivője azt mondta, hogy a tüntetők Molotov-koktélokat hajítottak az irodakonténerekre, miközben ott folyt a menedékkérők meghallgatása. Az EASO dolgozóit ezután kimenekítették a táborból, és a hivatal egész napra felfüggesztette munkáját.

A migránsok fő problémája az, hogy az Európai Unió és Törökország között létrejött menekültügyi megállapodás értelmében nem hagyhatják el Leszboszt és a többi görög szigetet, ahonnan visszatoloncolják őket a török partokra, ha nem nyújtanak be menedékkérelmet. A kérelmek elbírálása azonban a személyzet hiánya miatt rendkívül vontatottan zajlik, hetekig, sőt hónapokig is eltart. Ráadásul nap mint nap újabb migránsok érkeznek a görög szigetekre, ahol számuk már 15 600-ra emelkedett, holott 8 ezer ember számára van férőhely.

Az utóbbi 24 óra leforgása alatt 92 migráns érkezett az Égei-tenger keleti térségében található görög szigetekre - értesült hétfőn az EFE spanyol hírügynökség.