Miklós Edit a tegnapi sérülés után nem mehet az olimpiára

Szalagszakadás.

A 29 éves alpesi síző a cél után esett el, először úgy tűnt, hogy elvesztette eszméletét, de ezt később cáfolták. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, az M1 értesülései szerint már az éjszaka megműtötték.

Miklós Edit a cél után hanyatt esett, beütötte a fejét és elájult

A februári téli olimpiára készülő magyar versenyző az utolsó kapunál rontott, áthaladt a célvonalon, majd rögtön eszméletét vesztette, és a hátán többször megpördülve mozdulatlanul hevert el a havon. Rövid idő múlva magához tért, a segítségére érkező mentők hordágyra tették és kórházba vitték.

Stark Márton szövetségi kapitány a csatornának elmondta, hogy Miklós Edit térdében elszakadt a szalag. Kérdésre azt is hozzátette, több mint valószínű, hogy a sportoló nem állhat rajthoz Pjongcsangban.

Miklós Edit szinte pontosan egy évvel ezelőtt sérült meg egy ausztriai edzésen, ami után mindkét térdét meg kellett műteni. Ebből december elején tért vissza, most újabb kihagyás vár rá.