Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva mondta, hogy az MSZP-s Gőgös Zoltán szombati ajkai sajtótájékoztatóján - egy 2010-es, a vasárnapi zárva tartásról szóló jobbikos javaslatra hivatkozva - arról beszélt: pártja szerint a Jobbik a Fidesznél is erősebben korlátozná az emberek döntési szabadságát.
Az MSZP-s politikus nyilatkozatát Z. Kárpát Dániel "kétségbeesett próbálkozásnak" tartja arra, hogy elbizonytalanítsa a szavazókat a közelgő tapolcai időközi választás előtt.
A jobbikos képviselő szerint a vasárnapi zárva tartás kérdésében a Fidesz és az MSZP is szélsőséges állásponton van. A Fideszt azért bírálta - mondta -, mert azoknak is megtiltja a munkavégzést a hét utolsó napján, akik egyébként szeretnének dolgozni. Az MSZP pedig szerinte gyakorlatilag kötelezővé tenné a vasárnapi munkavégzést azoknak is, akik a családjukkal akarnák tölteni ezt az időt és "a nagyvállalkozókat, a multicégeket hozná helyzetbe a magyar kis- és középvállalkozások kárára".
A Jobbik ehelyett azt javasolja, hogy az érintett maga dönthesse el, akar-e vasárnap munkát végezni vagy sem. "Ha pedig az őt alkalmazó cég kívánja ezt elérni, akkor fizesse meg olyan szinten, hogy érdekeltté tegye ebben a dolgozót" - mondta Z. Kárpát Dániel.