Portik Tamás nevén egyetlen egy magyarországi ingatlan sincs, viszont felmerült a lehetősége annak, hogy a maffiózó Svájcba menekítette a vagyonát.
A Magyar Idők úgy tudja, a magyar hatóságok nemzetközi jogsegély keretében fordultak a svájci hatóságokhoz, kérve, állapítsák meg, hogy Portik Tamáshoz kapcsolódóan milyen bankszámlák vannak Svájcban, és azokon mekkora nagyságú összeg parkol. A kormánypárti lap megtudta, a svájci hatóságok érdemben válaszoltak a jogsegélykérelemre, így kiderült, van bankszámla Svájcban, a rajta lévő összegről azonban nem tettek említést.
Rogán megint kihagyja a Portikkal való szembesítést
Noha Rogán Antal korábban már megígérte, hogy többször nem hagyja ki a tárgyalást, és vállalja a bíróság előtti szembesítést, most kiderült, erre mégsem hajlandó. Rogán Antalnak azért kellene az alvilági működése miatt szabadságvesztését töltő Portikkal találkoznia a bíróság előtt, mert az azt állította róla, hogy közösen üzleteltek belvárosi önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal, sőt, egyszer ő maga adott tízmillió forintnyi eurót Rogánnak kenőpénzként.
Annyit közöltek, a számlához kizárólag a tulajdonos férhet hozzá, a pénzfelvételhez pedig az ő személyes jelenléte is szükséges. Ez a momentum a Magyar Idők szerint azt jelzi, hogy a volt olajbűnöző még a családtagjaiban sem bízott meg.
Portik tehát minden bizonnyal jogerős büntetésének letöltése után férhet hozzá vagyonához.