Most is ellepi a fogyasztóvédelem a Szigetet

Folyamatosan ellenőrzik a felügyelők a Sziget fesztiválon, hogy a kereskedők betartják-e a fogyasztóvédelmi előírásokat.

Az egyik legfontosabb feladat annak ellenőrzése, hogy kiszolgálják-e alkohollal a 18 éven aluliakat, de Budapest Főváros Kormányhivatalának felügyelői vizsgálják például azt is, hogy megfelelően mérik-e az ételeket és italokat, ki vannak-e írva az árak, illetve adnak-e nyugtát a kereskedők - ismertette a szóvivő.
 
Az idei rendezvényen eddig csak apróbb szabálytalanságokat találtak - közölte. Kiss Anita kitért arra, az országban mindenhol kiemelt ellenőrzési terület, hogy a 18 éven aluliakat kiszolgálják-e alkohollal.
 
Az első féléves adatok szerint eddig összesen 252 hatósági ellenőrzés volt az országban, 264 fiatalkorú segítségével történt próbavásárlás. Ebből 99 alkalommal találtak valamilyen jogsértést az ellenőrzést végzők, ami 39 százalékos kifogásolási arányt jelent.
 
A vizsgált egységekben 93 esetben mulasztották el az alkalmazottak megkérdezni a vásárló életkorát. Eddig a legtöbb probléma a boltokban volt, ahol minden második esetben adtak el alkoholtartalmú italt a 18 éven aluliaknak. A vendéglátó helyeken a vizsgálatok 35 százalékánál merült fel emiatt kifogás.
 
Kiss Anita felidézte azt is, hogy tavaly a fesztivál alatt 132 vendéglátó egységet ellenőriztek. Ezek közül 19-nél volt valamilyen probléma, de nagyrészt a helyszínen pótolható, kisebb hiányosságok fordultak elő. 
 
Legtöbbször az eladási ár hiányzott, a második leggyakoribb probléma a nem megfelelő mérés volt. Tavaly egyszer nem adtak nyugtát, és csak egy esetben fordult elő az is, hogy fiatalkorút szolgáltak ki alkohollal. A kormányhivatal fogyasztóvédelmi egysége minden évben tájékoztatást tart a vendéglátósoknak, hogy minél kevesebb legyen a visszaélés - hangsúlyozta az NFH szóvivője.
 
Az idén is várják a szakemberek az érdeklődőket a fogyasztóvédelmi hatóság sátrában a Szigeten, ahol ingyenes vizsgálatokat és tájékoztatást kaphatnak a látogatók.