Most megtudhatja, hogy kiknek szurkolhat ma az Olimpián

Ma is nagyot mehet a magyar küldöttség.

A magyar szempontból történelmi, két aranyérmet hozó első nap után a másodikon, vasárnap is lesz bőven izgulni valónk, hiszen többek között teniszezőink is megkezdik szereplésüket, úszóink - köztük az immáron olimpiai bajnok Hosszú Katinkával - ismét vízbe szállnak, és először lép magyar ökölvívó a szorítóba az ötkarikás újonc Bacskai Balázs személyében.
Honfitársaink közül először a sportlövők szerepelnek a programban:

14 órától Egri Viktória és Tobai-Sike Renáta a női légpisztolyosok selejtezőjében indul.

16 órától az első fordulót sikerrel abszolváló asztaliteniszező, Pattantyús Ádám a kínai születésű, katari színekben versenyző Li Ping ellen meccsel, és komoly bravúrra lenne szüksége a továbbjutáshoz. Ellenfele számít a párharc egyértelmű esélyesének, hiszen 28. a világranglistán, míg Pattanytús a 84. helyet foglalja el a rangsorban.
Kovács Zsófia nem sokkal később, várhatóan 16:30 körül kezdi meg gyakorlatát a női tornászok mezőnyében.

17:30-től Babos Tímea teniszezőnk a csehek kétszeres wimbledoni bajnokával, Petra Kvitovával csap össze. Babos 44. a WTA legutóbbi világranglistáján, riválisa 14., egymás elleni mérlegük sem a magyar hölgynek kedvez: idén júniusban az eastbourne-i tornán találkoztak a legjobb 32 között, akkor Kvitova győzött két szoros játszmában 6:4; 7:6-ra. Igaz, azt a viadalt füves pályán rendezték, az olimpia tenisztornájára pedig kemény borításon kerül sor.

18:00 órától úszóinkért szurkolhatunk, mindjárt az elsők között a friss világcsúcstartó és olimpiai aranyérmes Hosszú Katinka lesz érdekelt a női 100 méter hát előfutamaiban. Egyértelműen nem ez a fő száma, és kérdés, hogy mennyit vett ki belőle az az egészen parádés úszás, amit hajnalban bemutatott, de mindenképpen számolni kell vele a döntőben, és az idei londoni Eb-n ezen a távon elért 58.94-es, akkor ezüstérmet hozó ideje sem rossz, ha ennél kicsivel jobbat tudna produkálni az akár dobogót érhet rióban is. (4 éve ugyanezzel az idővel  4. lett volna)


18:22-től Kozma Dominik és Bernek Péter indul férfi 200 méter gyorson,

19:19-től pedig Balog Gábor áll rajthoz 100 háton. 19:39-től Kapás Boglárka és Késely Ajna női 400 gyorson szerepel. Kapás döntőbe jutása biztosnak tűnik, remek formában úszott egész évben, a londoni EB-n a 800 és az 1500 mellett ezen a távon is győzött. Igaz, akkori idejénél körülbelül másfél másodperccel jobb időt úszott Ledecky a 2015-ös világbajnokság fináléjában. Az amerikai lányt most sem lesz egyszerű megszorítani, de a dobogó egy kiugró versenyzéssel összejöhet.

20:11-től a férfi 4x100-as gyorsváltó előfutamaival búcsúzunk az uszodától, de csak néhány órára, éjjel ugyanis három elődöntőt és két döntőt rendeznek még, melyek közül egyben szinte biztosan érdekeltek leszünk.
A női asztaliteniszezők viadalának 2. fordulójában Lovas Petra az észak-koreai Ri Mjong Szunnal csap össze 18:30-tól, 23:00-tól pedig Póta Georgina a 3. körben csatázik a hong kong-i Tu Hoj-kemmel. Mindkét honfitársunktól bravúr kellene, hogy kiejtse a papírforma szerint erősebb ázsiai riválisát.

Várhatóan 20:30 körül kezdődik a nap egyik legérdekesebb mérkőzése, a női teniszezők páros tornájának első körében Babos Tímea Jani Rékával az oldalán a román Raluca Olaru-Andreea Mitu kettőssel néz farkasszemet. A román duó abszolút verhetőnek tűnik, főleg, hogy Babos túlzás nélkül a világ egyik legjobb párosjátékosának tekinthető. Az más kérdés, hogy az év nagy részében nem jelenlegi partnerével versenyez, de egyre nagyobb köztük az összhang, amit az is jól mutat, hogy néhány napja a döntőig jutottak a brazíilai Florianopolisban rendezett kemény pályás viadalon.

Hogy ma se maradjunk küzdősport nélkül, arról Bacskai Balázs gondoskodik.

A 28 esztendős ökölvívó 23:15-kör száll ringbe, ellenfele Souleymane Cissokho lesz, akivel pályafutása során eddig háromszor találkozott, és mindháromszor ki is kapott tőle. Legutóbb a baki olimpiai világselejtező döntőjében küzdöttek meg - igaz, tét nélkül, hiszen akkor már mindkét bunyósnak megvolt a kvótája Rióba - akkor is a francia öklöző nyert 3-0-ra.

Könnyen lehet, hogy érdemes lesz virrasztanunk hétfő hajnalban is, bár ezúttal egyik úszónk sem olyan egyértelmű favorit, mint Hosszú Katinka volt a 400 vegyes mezőnyében. Legjobb esélye az éremszerzésre Kapás Boglárkának lehet, aki 4 óra körül ugrik a medencébe, amennyiben az esti előfutamban kivívja a fináléba jutást.

A másik döntőn a férfi 4x100-as gyorsváltónk szerepelhet érdekelt, ám tőlük már a részvétel is bravúros eredmény lenne. Az elődöntőkben 3:11-től Bernek Péter is Kozma Dominik, 4:12-től Balog Gábor, 4:36-től pedig Hosszú Katinka képviselheti a magyar színeket.