A mecsetben mintegy 100-150-en tartózkodtak a merénylet időpontjában. A Mohamed próféta születésének évfordulóján szokásos adománygyűjtést tartották. Az imahely vezetője úgy nyilatkozott, hogy egy öngyilkos merénylő megpróbált behatolni a mecsetbe, majd amikor ebben rendőrök és hívők megakadályozták, felrobbantotta magát. Az áldozatok között az épület őrzésével megbízott rendőrök is vannak.
A támadás elkövetőjeként a pakisztáni tálibok (Tehrik-i-Talibán Pakisztán, TTP) Dzsamat-ul-Ahrár nevű csoportja jelentkezett email-üzenetben. Szunnita szélsőségesek - mint a tálibok is - gyakran veszik célba a síita kisebbség tagjait Pakisztánban, mert ennek a vallási ágnak a híveit hitehagyottnak tartják.
Folytatjuk az ilyen támadásokat az iszlám ellenségei ellen. Egyértelműen a tudomásukra akarjuk hozni ezeknek a hitetlen vezetőknek, hogy nem ijedünk meg a törvényeiktől és attól, hogy a halálraítélteket fel akarják akasztani - írta a levélben a csoport szóvivője.
Decemberben egy tálib kommandó megtámadott egy iskolát Pesavarban, és lemészárolt 149 embert, köztük 133 iskolást. Az országot megrázó terrortámadás másnapján Iszlámábád bejelentette, hogy a terrorcselekmény miatt kiszabott halálos ítéletek esetében felfüggeszti a kivégzések végrehajtására 2008-ban elrendelt moratóriumot, és ötszáz olyan halálraítéltet tervez kivégeztetni a következő hetekben, akik már minden fellebbezési lehetőséget kimerítettek. Azóta kilenc halálraítéltet fel is akasztottak. A 200 milliós lélekszámú Pakisztánban közel nyolcezer halálraítéltet őriznek börtönben.