Most politikai okok miatt gyilkolják egymást Nigériában

Legalább heten meghaltak és tizenöten megsebesültek két rivális politikai párt szimpatizánsai közötti harcokban.

Az erőszak azután tört ki Taraba szövetségi államban, hogy egy bíróság döntése megváltoztatta az ottani kormányzóválasztás korábban kihirdetett eredményét. A szövetségi állam székhelyétől, Jalingótól mintegy 220 kilométerre fekvő Wukari városában a hírek hallatán összecsaptak az államban hatalmon lévő Népi Demokratikus Párt (PDP) és a Tarabában ellenzékben lévő Progresszív Kongresszus (APC) hívei, és beszámolók szerint számos lakóházat és üzletet is felgyújtottak.
 
A hatóságok hét halottról és 15 sebesültről, helyi lakosok 13 halottról és 39 sebesültről számoltak be.
 
Az erőszakot kiváltó ítéletében a fővárosban, Abujában székelő választási bíróság úgy határozott, hogy a korábban győztesnek kikiáltott PDP-jelölt helyett az APC politikusa nyerte a kormányzóválasztást. A PDP-s Darius Ishakut arra hivatkozva kizárták a versenyből, hogy jelölése nem felelt meg a választási előírásoknak. A politikus már közölte, hogy megfellebbezi a döntést.
 
Az APC a bíróság által győztesnek kikiáltott jelöltje Aisha Alhassan muszlim jogász, aki az egyetlen női kormányzójelölt volt a még tavasszal megtartott nigériai regionális választásokon. Szemtanúk szerint a vasárnapi erőszakban Alhassan muszlim hívei, illetve ellenfele keresztény támogatói csaptak össze a vallásilag megosztott Wukariban, ahol már korábban is történtek hasonló zavargások.
 
2013-ban negyvenen vesztették életüket a városban egy keresztény és egy muszlim futballcsapat szurkolói között kitört erőszakban.