Eltűntek a sofőrök Ukrajnából

Lengyelországban próbálnak szerencsét. Magyarország helyett.

Megközelítőleg 120 ezer hivatásos sofőr hiányzik Ukrajnából, akik Lengyelországba emigráltak - írja a napi.hu a lengyel gazeta.pl nyomán.

A lapnak az egyik tömegközlekedési vállalat igazgatója elmondta, hogy legalább 30 autóbusz áll a garázsukban, mert nem találnak sofőrt, aki vezetné őket, azok ugyanis kivándoroltak azokhoz a lengyel cégekhez, akik az európai szállítmányozás negyedét végzik. A vállalat nincs egyedül a problémával, vannak olyan cégek, ahol a járművek 20 százalékát állították le a munkaerőhiány miatt.

Ezen nem is kell csodálkozni: a bérezés között óriási különbséget találunk. Míg Ukrajnában egy gépkocsivezető 4-5 ezer hrivnyát keres, addig a lengyeleknél ugyanazért a munkáért 800-1000 eurót vihetnek haza.

Átszámítva tehát a 40-50 ezer forint helyett a 250-310 ezer forintos fizetéseket választják az ukrán kamion- és buszsofőrök.

Annak ellenére, hogy az ukrán sofőrök tömegesen jelentek meg a lengyel munkaerőpiacon, az országból még így is legalább 50 ezer hivatásos sofőr hiányzik, akik minden bizonnyal ugyanúgy a magasabb bérek reményében indultak el a nyugat-európai államokba, mint Magyarország esetében.