Összeférhetetlenség miatt lemondott a képviselőségről a fideszes Nagy Gábor Tamás

Összeférhetetlenség miatt lemondott a képviselőségről a fideszes Nagy Gábor Tamás

Összeférhetetlenség miatt lemondott fővárosi képviselői mandátumáról Nagy Gábor Tamás – olvasható a budapesti Fidesz Facebook-oldalán. Helyére a Fidesz országos választmánya Wintermantel Zsoltot, Újpest választókerületi elnökét jelöli. A posztban azt írták, „biztosak vagyunk benne, hogy Wintermantel Zsolt a tőle megszokott lendülettel és odaadással fogja képviselni a budapestiek érdekeit a Fővárosi Közgyűlésben.”

Arról egyelőre semmi információ nincsen, milyen összeférhetetlenség miatt mondott le a képviselő.

Nagy Gábor Tamást 1990-ben választották meg először a Fővárosi Közgyűlés tagjává. Öt cikluson át, 1998 és 2019 között Budapest I. kerületének fideszes polgármestere volt.

Mint megírtuk, Nagy korábban azzal került a média érdeklődésének célkeresztjébe, hogy busás fizetés mellett is fillérekért bérelt vári lakást saját önkormányzatától.

Átvizsgálja az új budavári önkormányzat, mi tűnhetett el a fideszes polgármesterrel együtt a hivatalból

Nehéz lehet 21 évnyi polgármesterség után nyugodt szívvel távoznia egy politikusnak, de a főváros I. kerületének fideszes vezetője, Nagy Gábor Tamás nem tehetett mást, miután 2019 októberében kikapott az ellenzéki közös jelölttől, V. Naszályi Mártától. A kérdés viszont az, hogy az apróért lehajolni sem lusta kormánypárti expolgármester mire gondolhatta azt kiköltözésekor, hogy az neki jár, és hazaviheti.