Nagy pácba került az Iránba beszivárgott brit kém

Ráadásul kettős állampolgár.


Abbasz Dzsafári Dolatabadi teheráni államügyész az IRNA iráni állami hírügynökségnek azt mondta: az illető egy Iránt érintő gazdasági szektorban dolgozott. Az államügyész nem azonosította a szóban forgó személyt. Dolatabadi leszögezte, hogy a kettős állampolgár elfogása a "nyugati beszivárgás" elleni hivatalos fellépés része.

A tavaly júliusban Irán és a Hatok nevű országcsoport (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között megkötött atomalku miatt - amelynek eredményeként január óta fokozatosan feloldottak Teherán elleni nemzetközi szankciókat - az iráni keményvonalasok attól tartanak, hogy az ország ezzel párhuzamosan túlzottan a Nyugat befolyása alá kerül.

A rendkívül konzervatív Forradalmi Gárda az elmúlt időszakban legalább hat kettős állampolgárt vagy külföldit fogott el Iránban. Ez az elmúlt évekhez képest rekordszámú őrizetbe vételt jelent az iszlám köztársaságban élő és dolgozó kettős állampolgárok körében.

Teherán nem ismeri el a kettős állampolgárságot, ami megnehezíti, hogy az illetékes nyugati diplomáciai képviseletek meglátogathassák az elfogott személyeket. Theresa May brit miniszterelnök múlt héten aggodalmát fejezte ki Haszan Róháni iráni elnöknek a kettős állampolgárok őrizetbe vétele miatt.