Navracsics: A puccsra. Hogyne. Toborzom épp a szabadcsapatokat

 Ma, ha a legnagyobb vezető Sztálin-szindrómában szenved nem Szibériába, hanem Brüsszelbe küldheti azokat, akikre gyanakszik.

Navracsics a politikus a kutató és elemző cégről a beszélgetés alatt elmondta, hogy:

„Azt nem magamnak építettem, mint ahogy soha semmit nem magamnak építettem. A Nézőpontot a Fidesznek találtam ki. Őszintén meg is döbbentem, amikor azt mondták: azért kell létrehozni egy másik intézetet, hogy legyen Orbán Viktornak is, ne csak nekem."

Megrökönyödött akkor is amikor

"hirtelen nem kaptam meg a Nézőpont vizsgálatait, mondván, nem nekem valók, mert azokkal biztosan meg akarnám puccsolni a miniszterelnököt”

Nem lehet, hogy mai is puccsra készül, csak halkan, hogy senki meg ne hallja? – kíváncsiskodott a riporter, de Navracsics erre is megfelelt:

„A puccsra. Hogyne. Toborzom épp a szabadcsapatokat. Nem tudok mit kezdeni ezzel a hozzáállással. Tehát nem magamat szoktam építeni, ezért lehet a lebegés érzete. Meg azért is, mert mindig Európa-párti politikus voltam. A magyar jobboldalon pedig nagyjából egyedül maradtam ezzel.”

Hozzátette: mikor uniós biztost kellett jelölni, addigra már szinte

egyedül maradt azzal, hogy hisz az EU-ban,

így adta magát, hogy őt jelölje a kormány.  Mi több azt is elmondta, hogy ma is hisz az EU-ban. Független attól, hogy egyetértünk Navracsics hurráoptimista eurofil nézeteivel vagy sem, azt azért rögzíteni kell: nem lehet egyszerű abban az ezek szerint túlzottan intrikus, mi több paranoid környezetben dolgozni, ami körülveszi a miniszterelnököt. Pedig a politikus fideszes karrierje gyorsan emelkedett: előbb elemző, majd pártelnöki kabinetvezető lett. Később országgyűlési képviselő lett, majd szokatlan módon már első ciklusában kinevezték frakcióvezetővé, később egyenesen a miniszterelnök-helyettese lett. Közigazgatási és igazságügyi miniszterként, majd külgazdasági és külügyminiszterként is szolgálta a NER-t. Majd hirtelen megtört a lendület. Mostanra tulajdonképpen önkéntes brüsszeli száműzetésbe vonult: az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa lett. Felfele bukott, ahogy mondani szokás. Pártja még az utóbb tényleg elszenvedett kudarcot is megkockáztatta ezért cserébe. Mint emlékezetes a Fidesz bevállalta az időközi választást, a veszprémi körzetet feladását: a parlamenti mandátumra Navracsics távozása után az ellenzék ült rá…