Ne szemétkedjen tovább – a kormány fizessen a magyar családok helyett!

A jobboldali ellenzéki párt környezetvédelemért is felelős szakpolitikusa, Kepli Lajos tartott kedden sajtótájékoztatót az Orbán-kormány másik életképtelen központosítása, a szemét-KLIK kapcsán.

Nemzeti...

Az országgyűlési képviselő szerint az, hogy a családok pont az iskolakezdésre időzítve kapják meg a több havi elmaradt számláikat (ez akár 20-30 ezer forintos plusz kiadás is lehet), jól mutatja az Orbán-kormány hozzáállását a lakosság valódi problémáihoz. Emlékezetes, hogy amikor márciusban a kormányzat egy egységes hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer kialakítása érdekében létrehozta az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, azzal az aprósággal nem számolt, hogy ez a szerv nem lesz majd képes kiállítani a számlákat. Így a magyar családok hónapok óta nem kaptak csekket a szolgáltatásról.

A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzat kapkodó törvényhozása miatt - az amúgy is komoly terheket fizető - családok egyenlítsék ki ezt a számlát is. Kepli Lajos szerint találni kell a költségvetésben forrást arra, hogy átvállalja az állam ezt a kiadást, hogy ne kerüljenek bajba a családok, vagy a szolgáltató cégek.

"Maximum kevesebbet helikoptereznek"

– utalt arra a politikus, hogy szerinte a fényűző kormány már nem képes átérezni, hogy milyen terheket jelent ez a 20-30 ezres tétel a magyar családoknak.

Mutassa meg, hogy a magyar családokra is képes költeni, nemcsak a különböző luxushobbijaira, presztízs beruházásaira! - hangsúlyozta Kepli Lajos.