Nem volt pénze jégkására, ezért a lovas táborból világgá ment az ötéves kisfiú

Nem volt pénze jégkására, ezért a lovas táborból világgá ment az ötéves kisfiú

Az elkóborolt gyereket az úton bandukolva a járőrkocsiból vette észre Gaál Szabolcs törzszászlós, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Komáromi Rendőrőrs baleseti és bűnügyi vizsgálója.

„Július 27-én helyszíni megtekintést végeztem a kollégákkal. Miután befejeztük, ők a kisgéphajóval további szolgálatot láttak el, én viszont a szolgálati autóval visszaindultam a rendőrőrsre” – mondta el Gaál Szabolcs törzszászlós a Police.hu-nak.

Abda települést elhagyva, az út szélén egyből feltűnt neki az egyedül sétáló kisfiú. Megfordult a járőrkocsival, majd megállt mellette.

A kicsi sírt, és az anyukáját kereste. Mondtam neki, nem kell félnie, nem lesz baj.

„Megkérdeztem a nevét, hogy hány éves, mire elárulta, hogy Noelnek hívják, és ötéves. Kézen fogtam, és mondtam neki, hogy jöjjön velem, segítek megkeresni az anyukáját. Ezután beültettem a rendőrautóba, és elindultunk. Útközben megtudtam tőle, hogy egy lovastáborban volt, onnan jött el” – mesélte a történteket a rendőr.

Gaál Szabolcs a környéket nem ismerte annyira, ezért megállt egy benzinkútnál, hogy megkérdezze, merre van a tábor. Miután útba igazították, elindultak Noellel. A kisfiú a kocsiban egyre jobban feloldódott, és amikor meglátta az ismerős utat, ami a táborba vezetett, felcsillant a szeme.

Örömmel újságolta, hogy jó irányba megyünk. A tábort autóval nem lehetett megközelíteni, ezért leparkoltunk, és gyalog sétáltunk be. Noel kézen fogva vezetett.

A törzszászlós megkereste a tábor vezetőjét, hogy átadja a kisfiút. Ő azt mondta, tudják, hogy eltűnt Noel, az idősebb gyerekek már keresték. Azonban sem a szülőket, sem pedig a rendőrséget még nem értesítették az esetről.

Az is kiderült, hogy aznap jégkását kínáltak a gyerekeknek, de a kis Noelnél nem volt elég pénz. Annyira a szívére vette, hogy nem tudott venni belőle, hogy elindult világgá, és útközben eltévedt.

A kisfiú a tábortól közel 4 kilométert gyalogolt, mire megtalálta Gaál Szabolcs. Az édesanyát a törzszászlós értesítette az esetről. A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy történt-e kiskorú veszélyeztetése a tábor vezetői részéről.

(Címlapkép: Zsaru Magazin/facebook)