Nem éri meg gyalázni a Jobbikot

Mert úgy jár, mint Arató Gergely. A Demokratikus Koalíció politikusának most elnézést kell kérnie a párttól.

A Fővárosi Ítélőtábla immáron jogerős ítéletben mondta ki, hogy Arató Gergely, a Gyurcsány-párt politikusa a 2014 EP-választási kampányban megsértette a Jobbik személyiségi jogait azzal, hogy azt állította egy ATV-interjúban a legerősebb ellenzéki pártról, a politikai ellenfeleit a Dunába és gázkamrába akarja küldeni. A gyalázkodásért a DK politikusának levélben kell elnézését kérnie a Jobbiktól, emellett 750 ezer forint sérelemdíj és a perköltség megfizetésre is köteles - olvasható a nemzeti párt közleményében.