Nem lennénk fideszesek Siófokon

Ilyen is ritkán van: a városháza előtti parkban több száz varoslakó tüntetett a polgármester mellett, valamint tiltakozva a helyi Fidesz politikája ellen.

 
A tüntetők előrehozott választást követeltek, ahogy maga Lengyel Róbert, Siófok polgármestere is megerősítette: kész az újbóli megmérettetésre. 
 
Bozai Ágota, a megmozdulás moderátora arról beszélt: nem a polgármester jutalmának leszavazása miatt jött össze a tömeg, hanem „mert elegünk volt az elmúlt két évben történtekből”. Potocskáné Kőrösi Anita alpolgármester (a Jobbik helyi elnöke) szerint a 2014-es választásokon a siófoki szavazók nagyon megnehezítették a dolgukat azzal, hogy fideszes többségű testületet választottak, ugyanakkor leváltották a fideszes polgármestert.
 
Lengyel Róbert történelminek minősítette e napot, mondván, „a siófokiak még sosem álltak ki egy ilyen demonstráción valamiért, valakiért, a városukért”. A rendezvényen részt vett Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője is, támogatásáról biztosítva a város polgármesterét. 
 
A siófoki Fidesz ügyeiről lapunk is beszámolt már számos alkalommal (például itt, itt, és itt, Lengyel Róbert portálunknak nyilatkozva maga is mesélt a kihulló csontvázakról, és az ellene folytatott lejáratókampányról.

"Ha a képviselők segítenek, akkor síkfutóként, ha gátolnak, akkor gátfutóként"

Országos botránnyá dagadt a siófoki strandokat üzemeltető cég gazdálkodása, amely az előző városvezetés idején - súlyos veszteségei ellenére - számolatlanul költekezett. Az új polgármester vizsgálatot kezdeményezett, és bár a helyi Fidesz nem fogadja el a jelentést, egy bírósági határozat mégis kötelezte a várost annak nyilvánosságra hozására.

Akit bővebben is érdekel a tüntetés háttere, itt elolvashatja a polgármester álláspontját.