Nem sztrájkolnak a volánosok

A havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalékkal, míg a magasabb keresetű csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik.

Az MNV tájékoztatása szerint a havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalékkal, míg a magasabb keresetű csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik 2016. január 1-jétől visszamenőleg. Emellett a cafeteria-keretek összegének emelésére is lehetőség lesz. A megállapodás alapján a munkavállalók mintegy 85 százaléka részesül a bérfejlesztésben.
   
A Közúti Közlekedési Szakszervezet tájékoztatása szerint elmarad a Volán-szakszervezetek húsvét hétfőre meghirdetett ötnapos sztrájkja. A szakszervezet szerint a munkaadói oldal ajánlata a lehető legközelebb került a munkavállalói követeléshez. A differenciált emelést tartalmazó ajánlat részleteiről az egyeztetés a jövő héten folytatódik a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével - közölték.

Az érdekképviselet korábban 3 százalékos bérfejlesztést és a havi ötezer forintos béren kívüli juttatást követelt, majd a tárgyalások eredménytelensége miatt március 17-én ötnapos sztrájkot hirdetett meg.