"Nem tulipánt akarnak ültetni"

Miközben a kormányzat elkezdett igérgetni, a martonfaiak éjjel is folytatták a tiltakozó demonstrációjukat. Nem hátrálnak meg.

Mint ismert, a kormány a helyi képviselőtestületet, a városvezetést, illetve a lakosságot megkerülve döntött egy legfeljebb ezerfős „ideiglenes” befogadó állomás létesítéséről. Csütörtökre forgalomlassító, péntekre tiltakozó demonstrációt szerveznek, mindeközben pedig minden nap állandó jelenlétükkel tiltakoznak a menekülttábor tervezett helyszínén. 
 
A település közigazgatásilag Pécsváradhoz tartozik, amelynek polgármestere, Zádori János a minap nyílt levélben fordult dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez. Zádori aggályosnak tartja, hogy Pécsvárad város önkormányzata, illetve polgármestere miért nem kapott korábban semmiféle információt a kormány terveiről, várható döntéséről. A polgármester szerint a probléma nem csupán Martonfát érinti, hanem az összes környékbeli települést, beleértve Pécsváradot is.
 
„Nem tudom elképzelni, hogy akár élelmiszer, akár tisztálkodási szerek, vagy bármi más dolog beszerzése érdekében, Martonfára mennének ezek az emberek. A város mindenképpen vonzóbb ilyen szempontból” – írja Pécsvárad polgármestere a nyílt levelében.

Már kapkodnak

Láthatóan a kormányzatnál is érzik a kommunikációs bakit, ezért szinte egymásnak adják a mikrofont a kormánypárti politikusok. A belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Pogácsás Tibor szerdán már úgy nyilatkozott: 
"minden, a falu nyugalmának megőrzéséhez szükséges fejlesztést megkap a Baranya megyei Martonfa"
Martonfa polgármestere többek között a közbiztonság megőrzéséhez, illetve fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket, a 6-os főúttól két kilométerre lévő zsáktelepülés bekötőútjának kivilágítását, az autóbusz-közlekedés javítását kérte - és elvileg az ígéret szerint meg is kapják azt.  
   
Az államtitkár szerint a kormány választása a Martonfa melletti egykori honvédségi lőtérre és a Zala megyei sormási ingatlanra az ideiglenes befogadóállomások helyszínéül, mert a 
"főutakhoz közel eső, állami tulajdonú területeket keresett a kabinet".
Bosnyák Attila András, Martonfa független polgármestere a tárgyalások után azt mondta, szerinte továbbra sem a település határában húzódó lőtér a legmegfelelőbb helyszín a befogadóállomás megépítésére, ezért a falu lakosaival és a szimpatizánsokkal folytatják "a kulturált figyelemfelhívó akciókat": csütörtökön például félpályás útlezárást tartanak a falu határában a 6-os főúton, pénteken este pedig a pécsi Széchenyi téren tüntetnek a tervezett beruházás ellen.
    
Abban bíznak, hogy a döntést még megváltoztathatják. Megjegyezte, biztos abban, hogy az állomás nagymértékben befolyásolja majd a falu életét.

"Már látványában is átmeneti"

Martonfa mellett a Zala megyei Sormás is "ideiglenes" állomást kap. Pogácsás ide is ellátogatott, ahol kijelentette
"konténerekből, sátrakból álló, már látványában is az átmeneti jelleget mutató, mintegy ezer ember befogadására alkalmas, hangsúlyozottan ideiglenes tábort kívánnak kialakítani"
Itt az építkezés várhatóan augusztus végén, szeptember elején kezdődhet meg. 
    
A közbiztonságot és a közegészségügyet érintő felvetésekre válaszolva többször is kiemelte: "garantálni fogják az ott élők megfelelő biztonságát"

Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó...

Eközben Martonfán az éjszaka is folytatták a helyiek a figyelemfelhívó, tiltakozó akciójukat. Van is rá okuk, hogy ezt tegyék, mert bár az államtitkár szép szavakkal igyekezett visszalapátolni a kiborult bili tartalmát a helyére, a kormányszóvivő szintén szerdai nyilatkozata egy egészen másfajta hozzáállást jelez:

"nem is volt fontos egyeztetni a két településsel, hiszen a terület nem az önkormányzatoké, hanem az államé"

Nem hátrálnak meg a helyiek

"Ezek tényleg nem értik, hogy illene egyeztetni velünk, mielőtt 1000 bevándorlót odatelepítenek 220 helyi mellé egy közművek nélküli területre? Nem tulipánt akarnak ültetni, vagy közpénztalicskázó Guiness-rekordot akarnak dönteni ezen a területen, hanem a helyiek életét évekre meghatározó beruházásra készülnek!"
- olvasható a Tiltakozás a martonfai menekülttábor oldalán
 
A helyiek a csütörtöki nap folyamán, csütörtökre forgalomlassító, péntekre tiltakozó demonstrációt szerveznek. Nem hátrálnak meg.
 
Képgalériánkban Béli Balázs képeit láthatják.