A tartományi választásokon is a szociáldemokraták arattak győzelmeket Németországban

A tartományi választásokon is a szociáldemokraták arattak győzelmeket Németországban

A szövetségi választások mellett két német tartományban is választásokat tartottak vasárnap, az országos eredmányekhez hasonlóan Berlinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában is a szociáldemokraták szerezték meg a legtöbb szavazatot.

A német fővárosban az SPD a szavazatok 21,4 %-át szerezte meg, ezzel maguk mögé utasították a Zöldeket, akik 18,9 %-ra javították eredményüket a legutóbbi választáshoz képest, ahol még csak a negyedik helyet tudták megszerezni. Az eredmények értelmében a főpolgármester a szociáldemokrata Franziska Giffey lesz, aki mögött várhatóan a jelenleg is hivatalban lévő SPD-Zöldek-Linke baloldali koalíció adja majd a többséget, amely pártok együtt 92 hellyel fognak rendelkezni a 147 fős tartományi parlamentben.

Szociáldemokrata győzelem Németországban, történelmi mélyponton a CDU/CSU

A szavazatok összeszámlálása után kialakult a végeredmény a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti választásokon: eszerint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyerte meg a választást Olaf Scholz jelenlegi alkancellár és pénzügyminiszter vezetésével. Az SPD a szavazatok 25,7 %-át szerezte meg, amellyel 2002 után tudta újra maga mögé utasítani a CDU/CSU pártszövetséget, amely 24,1 %-ot szerzett.

A keleti-németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban a szociáldemokraták 9 %-ot javítva 39,6 %-al végeztek az első helyen, mögöttük messze lemaradva a radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) lett a második 16,7 %-al. A tartományi miniszterelnök így a szociáldemokrata Manuela Schwesig maradhat, aki dönthet arról, hogy folytatja a jelenlegi nagykoalíciót a jelentősen meggyengült CDU-val vagy a radikális baloldali Die Linkével próbál megegyezésre jutni egy tisztán baloldali koalícióról.