Lecsapott a NAV a Lamborghinivel maszkot osztogató milliárdos vállalkozóra

Lecsapott a NAV a Lamborghinivel maszkot osztogató milliárdos vállalkozóra

Húsz évet is kaphat az a győri kötődésű, élelmiszeripari termékekkel kereskedő férfi, aki több milliárd forint áfát csalt el társaival.

- olvasható a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Facebook oldalán.

A kétnapos akció során 85 helyszínen a nyomozók 24 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük 5 főt őrizetbe vettek. Letartóztatásukat a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz. A hatóság másfél milliárd forint értékben foglalt le luxusautókat, készpénzt, illetve zároltak ingatlanokat és bankszámlákat.

🏎💶Lamborghinivel járt a bűnbanda vezetője🧀☕🍫 Húsz evet is kaphat Az a győri kötődésű, Élelmiszeripari termékekkel ... Közzétette: Nemzeti Adó- és Vámhivatal - & nbsp ; 2020. július 20., hétfő

A bűnszervezet vezetője az a férfi aki a járvány idején több ezer maszkot vitt kórházakba és idős otthonokba. - írta a meg Kisalföld.

A nevét akkoriban szerénységből nem árulta el, ami azért kissé ellentmondásos, mert a maszkokat azzal a Bently Continentállal és egy türkizkék Lamborghini Aventadorral osztotta el amit most - sok más vagyontárggyal együtt - lefoglaltak a NAV nyomozói.

Most viszont már személyiségi jogokra hivatkozva nem lehet nevesíteni a "vállalkozót". A Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda az Európai Unióból nettó áron vásárolt élelmiszeripari termékeket - főként sajtot, csokoládét, kávét és azt Magyarországon nagykereskedőknek, szállodai beszállítóknak adta tovább. 

Az árut negyedévente cserélődő, bukó cégeken keresztül szerezték be, ezek pedig vagy nem nyújtottak be bevallást, vagy fiktív adatokkal, így csökkentve a haszonhúzók fizetendő adóját. A kereskedés volumenét jól mutatja, hogy az egy főre jutó itthoni adatokkal számolva, több mint egymillió magyar éves sajtfogyasztását fedezte a bűnszervezet illegális keretek között.

Így tehát könnyű jótékonykodni, mivel a néhány ezer védőmaszk beszerzése valóban aprópénz lehetett a sok milliárdos adócsaláshoz képest.