Így még sosem hallotta az Eucharisztikus Kongresszus himnuszát

Így még sosem hallotta az Eucharisztikus Kongresszus himnuszát

A mai napig népszerű egyházi körökben Koudela Gézának és Bangha Bélának az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra írt himnusza. A „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat” kezdetű népének megmaradt az idei, budapesti Eucharisztikus Kongresszus himnuszának is, ám azt újrahangszerelték, és most három fiatal tehetség előadásában hallhatjuk.

Nagy Bogi, Czinke Máté és Dánielfy Gergő az eredeti, négy versszakból álló himnuszt teljes egészében énekli végig.

Mint arról korábban beszámoltunk, a népéneknek Ákos adott új zenei köntöst, melyet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek mutatott be. A katolikus főpap felidézte, Ferenc pápa 2019-es csíksomlyói szentmiséjén is százezer ember énekelte a dalt, minden strófáját elejétől végéig.

A kongresszusra egyébként ugyanezzel a stábbal egy tényleg megindító imázsfilm is készült, melyet az alábbi cikkünkben megtekinthet.

Megőrizni a múltat: a NEK 2021-es, Ákos által újragondolt himnuszával forrasztanának össze minket 1938-cal

83 évvel az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus után, és éppen 83 nappal a 2021-es világesemény előtt mutatták be sajtótájékoztató keretein belül az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) himnuszát, illetve a világesemény 12 hírnökét. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szavait azzal kezdte, nem akármilyen eucharisztikus kongresszusra készülünk, s talán még egyszer sem fordult elő, hogy járvány miatt az egész rendezvényt el kelljen halasztani.