Támadássorozat Nigériában, 31 ember meghalt

Robbantások.

A Boko Haram iszlamista fegyvereseinek terrortámadásai sújtotta országban hetek óta ez volt a legsúlyosabb merénylethullám.

Az áldozatok összeszámlálásában részt vevő helyiek elmondták, hogy a robbanássorozat Damboa megyében történt, az állam déli részén helyi idő szerint szombat este. Szemtanúk szerint legalább egy rakéta is becsapódott.

A robbantás a megye Shuvari és Abachari járásai között történt, mintegy 90 kilométerre a szövetségi állam székhelyétől, Maiduguritól.

"Lerombolták a házainkat. A támadás után 31 halottat számoltunk meg, közöttük ártatlan gyermeket és idős személyek is voltak"

 - mondta el Modu Usman helyi lakos, egy helyi vezető fia.

Egy helyi milícia tagja, Babakura Kolo elmondta, hogy a támadásban sokan megsebesültek.

A támadások célpontjai a ramadán böjt lezárását jelző íd-al-fítr ünnepre összegyűlt lakosok voltak.

A nigériai "iszlám kalifátus" létrehozásáért harcoló lázadók fő célpontja Borno. A támadások során 2009 óta több mint 30 ezer embert öltek meg és több mint kétmilliót kényszerítettek otthonuk elhagyására.

Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, hogy két öngyilkos merényletet is elkövettek. A merénylet után - amelynek hat áldozata volt - a valószínűsített dzsihadisták kézigránátokkal támadtak az összegyűlt tömegre, további emberéleteket kioltva.

A robbantások elkövetését eddig senki sem vállalta magára.

A helyi önkormányzat egyik nevének elhallgatását kérő vezetője szerint az áldozatok száma még nőhet, mert sok ember sebesülése életveszélyes.

Május 1-én legalább 86 embert öltek meg a Bornóval szomszédos Adamawa államban fekvő Mubi mecsetje és piaca elleni kettős merényletben.