"A menekülteket igazságosan kell elosztani az egész EU-ban!" Hofer a kvóta mellett foglalt állást?

Az Osztrák Szabadságpárt államfőjelöltje "lágyabb" és "barátságosabb" lenne Orbánnál.

Az osztrák politikus a Bild című lapban megjelent interjúban arról beszélt, hogy az uniós csatlakozásról 1994-ben tartott referendumon ugyan a belépés ellen szavazott, de az esetleges Öxit szerinte komoly károkat okozna a gazdaságnak, ezért nem szeretné, hogy hazája távozzon az EU-ból.

Azonban népszavazást kell tartani az uniós tagságról rendkívüli helyzetekben, például akkor, ha Törökországot felveszik az EU-ba - mondta Norbert Hofer.

A migrációról szólva kifejtette, hogy az osztrákok egy "segítőkész nép", ami 1956-ban is megmutatkozott, amikor a magyar menekülteket befogadták. Hozzátette:

„ha egy közösség tagjainak egy százaléka menekült, akkor nincs baj, de ha tíz százalék a menekültek aránya, megjelenik a kulturális önazonosság és a munkahelyek elvesztése miatti aggodalom és a félelem az iszlamizációtól.”

Az iszalmizáció a terrorveszélyt és egy olyan "erőszakos iszlám" megjelenésének veszélyét jelenti, amely nem választja el egymástól az államot és az egyházat úgy, ahogyan "mi itt Nyugaton" – jelentette ki az FPÖ politikusa.

Hofer arról is beszélt, hogy a menekülteknek az első biztonságos országban kell menedékjogot kérniük, és "a menekülteket igazságosan kell elosztani az egész EU-ban". Az ilyen szabályok betartásával ellenőrizhető volna a helyzet - mondta Norbert Hofer. Ezzel a kijelentésével úgy tűnik, mintha az osztrák szabadságpárti politikus a Magyarország által kritizált és elvetett bevándorlási kvóta mellett állt volna ki.

Hoppá! Hofer "lágyabb", "barátságosabb" lenne Orbánnál

Hofer arra a kérdésre, hogy Angela Merkel német kancellárhoz vagy Orbán Viktorhoz áll-e közelebb politikailag, az FPÖ államfőjelöltje azt válaszolta:

a német kancellár "jó politikát csinál", de "egyfajta sziget volt politikájában" az a kijelentése, hogy Németország megbirkózik a menekülthullámmal, a magyar kormányfő pedig "nagyon keményen fellép országa érdekeiért", de ő a nemzeti érdekeket "valamivel lágyabban, barátságosabban" akarja képviselni.