A végrehajtásra váró összeg 471,7 milliárd forint volt, ami 5 százalékkal kisebb a tavalyi első öt havinál.
Az adófizetési hajlandóság azonban nem javult, az adótartozások összege évről évre nő. Egyetlen év leforgása alatt – azaz 2014 egészében – a tartozás 398,1 milliárd forinttal növekedett, és elérte a 2498,3 milliárd forintot.
A NAV 2012-ben 793 764, 2013-ban 833 694, 2014-ben pedig 809 787 esetben rendelt el adóvégrehajtást a vállalatok és magánszemélyek ellen. A végrehajtással érintett tartozás meghaladja az 1213 milliárd forintot.
Az adóvégrehajtások révén tavaly 347,5 milliárd forintot sikerült a NAV-nak behajtania, mintegy 10 milliárd forinttal kevesebbet, mint egy évvel korábban.