Novák Katalin támogatja Svédország NATO-csatlakozását

Novák Katalin támogatja Svédország NATO-csatlakozását

Az államfő szerint a NATO-nak egységesnek és erősebbnek kell lennie, de a bővítésről szóló kérdéseket meg kell vitatni.

A magyar köztársasági elnök a TRT World angol nyelvű török állami hírtelevízió One on One című műsorának adott interjút.

A beszélgetés első felében Novák Katalint Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról kérdezték. A köztársasági elnök hangsúlyozta: „ezekben a nehéz időkben egységesnek kell maradnunk, és meg kell mutatnunk az erőnket is”.

A NATO fontos szövetség, amelyet meg kell erősíteni

- tette hozzá.

A NATO bővítéséről szólva Novák Katalin úgy fogalmazott, vitát kell folytatni ezekről a döntésekről, mérlegelve az előnyöket és a hátrányokat.

Azt követően, hogy március utolsó hetében mind Magyarország, mind Törökország hozzájárult Finnország NATO-csatlakozásához, Novák Katalin rámutatott: a magyar Országgyűlésben "kemény vita" folyik Svédország NATO-csatlakozásáról, mert magas rangú svéd illetékesek korábban elfogadhatatlan kijelentéseket tettek Magyarországról. Ezek szerinte alaptalan, elfogult nyilatkozatok voltak, amelyek még a magyar demokráciát is megkérdőjelezték.

Ugyanakkor Novák Katalin közölte, személyes véleménye az, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben több érv szól Svédország NATO-csatlakozása mellett, mint az ellen. Ő ebben a helyzetben Svédország NATO-csatlakozása mellett van, mert ezáltal a NATO erősebbé válhat.

Ettől függetlenül elmondta, megérti a magyar képviselők és Törökország aggodalmait a kérdést illetően, és emlékeztetett, a svéd parlament is csak az elmúlt hetekben, hosszú vita után döntött arról, hogy csatlakozni akar a NATO-hoz.

Novák Katalin az interjúban az európai energiaválság kapcsán arra is kitért, hogy Magyarországnak különösen fontos Törökország az Azerbajdzsánból érkező gázszállítások miatt is. A köztársasági elnök egyúttal megbízható partnernek nevezte Ankarát a Török Áramlat gázvezetéken keresztül továbbított orosz gázszállítások tekintetében is. Az orosz energiafüggőséggel kapcsolatban elmondta, hogy az Magyarország földrajzi adottságaiból is fakad

Ez a függőség pedig nem változtatható meg egyik napról a másikra, de folyamatosan dolgozunk azon, hogy csökkenjen ez a függőség

- fogalmazott a köztársasági elnök.

Novák Katalin a beszélgetés során a magyar nép, az egész magyar nemzet legmélyebb részvétét is kifejezte a február 6-i tragikus dél-törökországi földrengések okán.

(MTI)

Címlakép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a törökországi Kocaeliben (Izmitben) Mancs, a híres mentőkutya szobrának felavatásán 2023. március 31-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi