Obama figyelmeztet: ne etnikai alapon szervezzük Európát!

Barack Obama egy fiataloknak tartott fórumon elmondott beszédében a legújabb kori történelem világszerte irigyelt, kiemelkedő politikai és gazdasági vívmányának nevezte az Európai Uniót. Rámutatott, hogy az EU szövetségessé tett korábbi ellenségeket, és 28 demokratikus ország békés közösségévé fejlődött. Konrad Adenauer néhai német kancellárt idézve hangsúlyozta, hogy Európa egysége egykor kevesek álma volt, majd sokak reménysége lett, most pedig már mindenkinek szükségszerűség, így az Egyesült Államoknak is.

Egy új Európa

Európa segít érvényesíteni világszerte a békét és a jólétet szolgáló normákat és szabályokat, és az Egyesült Államokkal együtt rendkívüli teljesítményekre képes. Ezt mutatja a 2008-ban elmélyült világgazdasági válság megfékezése, az iráni atomprogramról kötött megállapodás vagy a tavaly decemberi párizsi klímacsúcson elfogadott éghajlatvédelmi szerződés.

Azonban

"Európa kezd kételkedni saját magában és kezdi megkérdőjelezni az utóbbi évtizedek eredményeit",

ami csak azoknak segít, akik azt mondják, hogy "a demokrácia nem működik", akik a tekintélyelvűség, az intolerancia és a sajtó korlátozásának pártján állnak és "etnikai vonalak mentén" akarják megszervezni az életet.

Migráció

A menekültválságról szólva kiemelte: nem új falakra van szükség, a közös értékekért pedig akkor is ki kell állni, amikor ez nehéz feladatot jelent. A történelem megmutatja, hogy mindig csak akkor volt haladás, amikor érvényesültek az egymással szembeni nyitottság és az emberi méltóság tiszteletének "időtlen eszméi".

Európa biztonsági helyzetéről szólva úgy vélte, hogy a kontinens időnként "túlságosan derülátó" és bőven van még mit tennie védelme erősítése érdekében. A nyári varsói NATO-csúcsra utalva hangsúlyozta, hogy valamennyi tagállamnak a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékának megfelelő szintre kell emelnie védelmi kiadásait, és az észak-atlanti szövetségnek meg kell erősítenie jelenlétét Lengyelországban, Romániában és a balti államokban, miközben a déli szárnyát fenyegető kihívásokra is választ kell adnia.

Szemben Oroszországgal

Az ukrán válságról szólva kiemelte, hogy fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat, amíg Moszkva nem teljesíti az ukrán válság politikai rendezését célzó minszki megállapodás előírásait. Hozzátette, hogy nem szabad megengedni a népek önrendelkezési jogának megsértését és a 20. században kijelölt határok megváltoztatását "a 21. század brutális erejével".

Ukrajnát támogatni kell, hogy megszilárduljon a demokrácia, és az ország a haderejének korszerűsítése révén megvédhesse függetlenségét - mondta az amerikai elnök. Hozzátette, hogy jó viszonyra törekszik Oroszországgal, "sokat invesztál" ebbe a kapcsolatba, és reméli, hogy Moszkva felismeri:

"igazi nagyságra nem a szomszédok gyötrésével lehet szert tenni, hanem a világgal folytatott együttműködéssel, és csak ez hozhat tartós gazdasági növekedést és fejlődést az orosz népnek".

Az amerikai elnök EU és az Egyesült Államok kapcsolatát, illetve az amerikai külpolitika törekvéseit vázoló beszédében a többi között kitért a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtő programjai körüli botrányra is. Mint mondta, egyensúlyba lehet és kell is hozni a biztonság és a magánszféra védelmének elvét. Hozzátette: a terrorizmus elleni harc eredményessége érdekében az uniós tagországok között, illetve az EU és az Egyesült Államok között is meg kell osztani a hírszerzési értesüléseket.