Tiltakoznak az Őrségbe tervezett olajkút miatt

Tiltakoznak az Őrségbe tervezett olajkút miatt

Már csaknem kétezren írták alá azt a petíciót, amit helyi lakosok azért indítottak, hogy tiltakozzanak az Őriszentpéter közelébe tervezett kőolajkútfúrás ellen. A Magyar Narancs felidézte, hogy a Mol Nyrt. és a MOL Őrség Szénhidrogén Koncessziós Kft. Őriszentpéter mellett tervezi egy új, Őri-M-1 jelű mélyfúrás létesítését, majd egy szénhidrogén kút fúrását. Erre adott be egy hónapja kérelmet a beruházó cég a Vas Megyei Kormányhivatalhoz.

Erre azért van szükség - ahogy az a hatóság által közzétett dokumentumból is kiderül -, mert a mélyfúrást az Őrségi Nemzeti Park Natura 2000-es területen végeznék. A cég állítása szerint olyan helyszínt választottak, ami a lehető legkevesebb környezetkárosítással jár. 

Azonban a petíció aláírói szerint a fúrás és a kitermelés súlyosan veszélyeztetné az ott élők és az oda látogatók nyugalmát, a tájképet, a természeti környezetet és a védett élővilágot. Ezért kérik az engedély elutasítását.