A Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos maszatolás és a felvidéki magyar képviselőjelölt szlovákozása után újabb kellemetlen elszólás borzolja a kedélyeket. Ezúttal maga Orbán Viktor volt az elkövető, aki a Digitális Polgári Körök szegedi gyűlésén „a legközelebb eső román nagyvárosnak” nevezte Temesvárt.

Emlékezetes, a fideszes propaganda habzó szájjal háborodott fel – joggal –, amikor Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke „román földnek” nevezte Nagyváradot, Orbán Viktor pedig most ugyanilyen jelzővel illette a bánsági várost.
Orbán Viktor rövid időn belül másodszor kedveskedik a román sovinisztáknak. A mostani elszólása előtt még a nyáron állt ki nyilvánosan az Úz-völgyi magyar katonasírokat meggyalázó egyik akkori román elnökjelölt, a soviniszta George Simion mellett.
Az Orbán Viktor barátjaként is emlegetett Robert Fico kormánytöbbsége a közelmúltban fogadott el egy törvénymódosítást, ami féléves börtönbüntetéssel sújtja a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését. A magyar diplomácia erre úgy reagált, „elemzik a jogi helyzetet”, illetve „folyamatosan konzultálnak”.
Az elmúlt héten pedig Lázár János építési és közlekedési miniszter nevezett szlováknak egy felvidéki születésű magyar képviselőjelöltet. A tárcavezető később meglehetősen fura szóhasználattal bocsánatot kért.
