Orbán Viktor most a Türk Befektetési Alap 124 milliárd forintjával tervezi a jövőt

Orbán Viktor most a Türk Befektetési Alap 124 milliárd forintjával tervezi a jövőt

"Magyarország már eddig is sokat profitált az együttműködésből, az elmúlt időszak eseményei ráadásul azt mutatták, hogy a nemzetközi politikában a szűklátókörűség sok elvesztegetett lehetőséggel jár."

Magyarország számára hatalmas lehetőséget jelent a Türk Befektetési Alap, ez nagyban hozzájárulhat a résztvevő országok közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködés erősítéséhez, új beruházásokat indukálhat - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető a Türk Befektetési Alap elnökével, Baghdad Amreyevvel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban megnőtt Közép-Ázsia jelentősége, egyebek mellett az európai energiaválság miatt, ugyanis itt jelentős energiaforrások találhatók, de a térség egyébként is komoly növekedési potenciállal rendelkezik.

"Magyarország már eddig is sokat profitált az együttműködésből, az elmúlt időszak eseményei ráadásul azt mutatták, hogy a nemzetközi politikában a szűklátókörűség sok elvesztegetett lehetőséggel jár"

- idézi az MTI.

Úgy vélekedett, hogy hazánk óriási lehetőségek előtt áll a Türk Befektetési Alap létrehozásával, miután az utóbbi tíz évben már két és félszeresére, mintegy 4,5 milliárd dollárra nőtt a kereskedelmi forgalom a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) tagállamaival.

"Úgy gondoljuk, hogy ez a befektetési alap hozzá fog járulni a TÁSZ-hoz tartozó országok gazdasági potenciáljának jobb kihasználásához, a kereskedelmi és gazdasági együttműködés erősítéséhez, illetve újabb beruházások létrehozását teszi majd lehetővé"

- mondta.

A miniszter jó hírnek nevezte, hogy mára Magyarország nagykövetséget nyitott minden türk államban, és a szervezet országai közül utolsóként Üzbegisztán is bejelentette, hogy diplomáciai képviseletet hoz létre Budapesten.

Üdvözölte, hogy Budapesten jött létre a TÁSZ európai képviselete és aszálymegelőzési intézete. Szavai szerint utóbbi lehetőséget ad a magyar vízügyi technológiák exportjára a vízhiánnyal küzdő közép-ázsiai országok számára. Illetve emlékeztetett, hogy bár nagy viták zajlottak a kormány keleti nyitási stratégiájáról, az sikeresnek bizonyult.

Szijjártó Péter végül átadta Baghdad Amreyevnek a Magyar Érdemrend középkeresztjét a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) főtitkáraként végzett munkájának elismeréseként.

Orbán 350 millió dolláros biznisze

Orbán Viktor miniszterelnök ezután a Karmelita kolostorban fogadta Bagdad Amrejevet, a Türk Befektetési Alap elnökét.

A befektetési alap lesz a Türk Államok Szervezetének legfontosabb közös pénzügyi intézménye, melynek célja a tagállamok - Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Törökország, Kirgizisztán és megfigyelőként Türkmenisztán és Magyarország - gazdasági potenciáljának mobilizálása, a kereskedelmi és gazdasági együttműködés erősítése közös projektek, befektetések megvalósításával. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke elmondta: a türk államok befektetési alapja 350 millió dolláros alaptőkével indul, és a kis- és középvállalkozások projektjeit kívánja elsősorban támogatni.

A megbeszélésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett.