Elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy az ilyen cselekményekben először elmarasztaltak önkéntesen vethessék alá magukat az eljárásnak, a visszaesők számára pedig tegyék azt kötelezővé. A politikus hangsúlyozta, hogy az ilyen cselekmények esetében nagyon magas a visszaesők aránya, miközben különleges védelmet kell kapniuk a gyerekeknek. Nyitottak vagyunk arra, hogy ha azt szakmai érvek és indokok alátámasztják, szélesebb körre is kiterjesszük ezt – közölte a politikus az MTI azon kérdésére, hogy a felnőttek elleni szexuális cselekményekre is kiterjesztenék-e az intézkedést.
Hangsúlyozta: az előző és a mostani ciklusban is kezdeményezték már ezt a módosítást.
Most adunk egy harmadik lehetőséget a Fidesz-KDNP-többségnek, hogy ne csak a szavak szintjén, hanem a jogszabályok szintjén is, valóban védjük ezeket a társadalmilag kiszolgáltatott csoportokat
- mondta a Jobbik frakcióvezető-helyettese. Mint arról beszámoltunk Szilágyi Zsolt, a Jobbik önkormányzati képviselője éppen a héten fogott el, majd adott át a rendőröknek egy férfit, aki a négyeshatoson egy kisgyereket molesztált. Tehát ismét kiderült, hogy a mindennapi szexuális bűnözőzéshez még csak migránsok sem kellenek, a pedofilok elleni kemény fellépésre már így is szükség lenne.