Orbitálisat hasalt Hollywood a magyar mozikban

Már az is teljességgel érthetetlen, mi vett rá több mint 14 ezer magyar jóembert, hogy beüljön a A Fantasztikus négyes című legújabb hollywoodi produkcióra, amely az IMDb-n 3,9 pontot kapott és tudvalevő volt, hogy a külföldi kritika kígyót-békát kiabált rá. De a hazai is. Ez a 3,9-es értékelés már önmagában egyenlő a minősíthetetlen, Zs-kategóriás, szégyenteljes, gyalázatos - hova fokozzuk még? – jelzőkkel (bár érdekes, hogy a port.hu-n 7,2 ponton áll jelenleg a film). 
 
 
Akárhogy is, a legújabb képregényfilm a hétvégi mozis nézettségi toplista harmadik helyén áll – a legújabb Mission: Impossible-mozi és a Minyonok című animációs film után, amelyek egy hete is pontosan ezeket a pozíciókat foglalták el. Előbbi bevétele két és fél hét alatt túllépte a 153 millió forintot, míg utóbbira több mint egy hónap alatt összesen 850 millió forintnál is többet költöttek a magyar mozizók.
 
A lista összetételében egyébként sem állt be túl nagy változás a múlt heti álláshoz képest. A Pixel, a Ted 2, az Önkívület, A Hangya és az Agymanók akkor is benne voltak az első tízben. A lista új szereplői Az ajándék című thriller, amely a bemutatója utáni első hétvégén rögtön a negyedik helyre tornászta fel magát 15 milliós bevétellel, valamint a Barbie, a rocksztár hercegnő (jó ég!), amelyre majdnem 10 millát csengettek ki a magyar nézők a mozipénztáraknál.