Oroszországot együtt gyűlölni szabadságunk záloga

Megszoktuk a ruszofóbia, a xenofóbia elfogadottnak minősítet, politikailag korrekt esete. Az Együtt ezt jól csinálja.

Már csak történelmi okokból is, meg úgy egyébként is, hiszen Moszkvában nem csak a háborúban, hanem télen is hideg van. 

Vlagyimir Putyin budapesti munkalátogatása alkalmából tiltakozást szerveztek. Magyarország fővárosában a második világháborús ukrán nácik és az őket követő neonácik kedvenc vörös-fekete zászlaját lobogtatta néhány fura alak. Ott állt Szigetvári Viktor, az Együtt vezetője úgyszintén, miközben tiltakoztak az idegengyűlölet ellen is. Mert ugye a gazdasági bevándorlást korlátozni az politikailag inkorrekt xenofóbia. A hvg.hu újságírója is hozzájárult a csúcsra pörgetett gazdasági rasszizmushoz miközben arról értekezett, hogy „inkább félelmek” vannak amiatt, hogy ezer ruszki kamion érkezik Magyarországra nagybevásárlás céljából. Minő borzalom, a cél az „orosz Lidl” mezőgazdásági termékigényének kielégítése lenne.
 
Az Együtt sem akart lemaradni az élbolytól, így ezt sikerült kiposztolnia az oldalára:
 
 
Igen, annak idején az SZDSZ kampányolt azzal, hogy például „több SZDSZ – kevesebb adó” vagy „több tudás”. Mire a mémek őskorábban erre érkezett „több pedofília” illetve számos más tréfás, frappáns felelet.
 
Először is Oroszország félig-meddig egy európai állam, kultúráját jellemzi Dosztojevszkij vagy Csehov is. Másrészt Oroszország állampolgáraként halálozott el tragikusan kétes körülmények között Borisz Nyemcov ellenzéki politikus, akit az Együtt nagyra tart. A végletekig leegyszerűsített Oroszország-ellenes retorika, az általánosítás, a megbélyegzés neki és hozzátartozóinak is szól. Harmadrészt Vlagyimir Putyin nem Oroszország maga, hanem – tetszik vagy sem - annak megválasztott, tárgyalóképes államfője. Nem kell több Oroszország, mint amennyi szükséges, ahogy az Egyesült Államokból is lehet elég lenne egy hamburgernyi. Magyarország ugyanis akkor szabad, ha külpolitikája független.
 
Egyébként nem nagyon jött be az Együttnek a negatív kampány. Még a párt oldalán is a legtöbben az orosz piacok elvesztése miatt keseregnek, mások az EU és az USA hatalmát szapulják.
 
Az egyik, eddig nem törölt hozzászóló, bizonyos N. Ádám azonban másképpen gondolkodik, kifinomult meglátása szerint:
„Kűldenék rájuk egy jó nagy adag atom bombát,pusztuljon az összes kibasszott ruszki!!!”
Most pedig bátran írjuk üzenőfalakra, hogy
„Több Együtt – több idegengyűlölet”
?