Össze-vissza beszélnek a fideszesek, ha a Habony-művek kerül szóba

A politikusok jobban összezavarodtak, mint az egyszeri Ripost-olvasó, mikor megtudta, hogy a citrom mégsem gyógyítja a rákot.

A politikusok jobban összezavarodtak, mint az egyszeri Ripost-olvasó, mikor megtudta, hogy a citrom mégsem gyógyítja a rákot, a karfiolból készült rizstől pedig nem lehet egy hét alatt húsz kilót fogyni: volt, aki azt mondta, nem is tudja, hogy lenne ilyen, volt azonban olyan is, aki úgy vélte, magas szintű munka folyik ezekben a szerkesztőségekben.
 
Harrach Péter azt állította, hogy nincs is Habony-média, Pánczél Károly viszont megígérte, hogy majd tanulmányozni fogja az említett orgánumokat.
 
Kósa Lajos szokásához híven megint nagy bölcsességgel örvendeztetett meg minket: elárulta, hogy nem maga Habony Árpád készíti az anyagokat, mindegyik sajtóterméknek külön szerkesztői vannak.
 
Turi-Kovács Béla semmi kivetnivalót nem lát a dologban, mint mondta, minden kormánynak van médiája, nekik is. Hollik István szerint magas színvonalú szakmai munka folyik a Habony-műveknél, ahol a kormány értékrendjét osztják. Halász János viszont azt állítja, a Fidesz nem foglalkozik magántulajdonban álló médiacégekkel.
 
A videó itt tekinthető meg: