Összetűztek a brit függetlenségpártiak – az elnökjelölt súlyos állapotban került kórházba

Steven Woolfe európai parlamenti képviselő kórházba került.

Frissítés:

Az Express információi szerint Woolfe-t egyik képviselőtársa ütötte meg olyan erővel a párt EP-képviselőinek találkozóján, hogy az euszkeptikus politikus minden valószínűség szerint agyvérzést kapott.

A férfi a tanácskozásról távozóban, az Európai Parlament épületében esett össze, miután egyik asszisztensének arra panaszkodott, hogy nem érzi teste bal felét.

A verekedés állítólag amiatt tört ki, hogy Woolfe a gyűlésen méltatta a brit miniszterelnök, Theresa May Brexitre vonatkozó elképzeléseit.

A brit orgánum több forrása is beazonosította azt a UKIP-es képviselőt, aki bántalmazta a párt elnökségére jó eséllyel pályázó Woolfe-t, de nevét egyelőre nem közölték, mivel hivatalos eljárás még nem indult az ügyben, az állítólagos agresszor pedig telefonon nem elérhető.

Korábban írtuk:

Farage arról számolt be a szóvivője által kiadott közleményben, hogy a UKIP képviselői közötti heves vitát követően Steven Woolfe "összeesett", és súlyos állapotban kórházba szállították.

A 49 éves Steven Woolfe szerdán jelentette be, hogy Diane James pártvezér lemondása után indulni fog a UKIP elnöki tisztségéért. Woolfe már az előző elnökválasztáson is akart indulni, de késve jelöltette magát.

 

18 nap után lemondott a UKIP új vezetője - Farage visszatér?

Az Express beszámolója szerint alig több, mint két hét után lemondott pártvezetői tisztségéről Diane James az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) szeptemberben megválasztott vezetője. A hirtelen döntés adja a kérdést: vajon a lépés Nigel Farage, korábbi vezető visszatérését készíti elő?