Lovaglás helyett kerékpározás lenne az öttusában

Lovaglás helyett kerékpározás lenne az öttusában

A brit Guardian információi szerint a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) irányító testülete a napokban titokban megszavazta, hogy töröljék a lovaglást a sportágból, és váltsák fel a kerékpározással - vette észre a Telex.

A döntést felgyorsíthatta Annika Schleu esete is, aki azért esett ki a versenyből, mert a lova megmakacsolta magát. A német versenyzőnek az aranyéremre is nagyon jó esélye volt, de mivel nem tudta teljesíteni a versenyt, oda lett az olimpiai versenye. Edzőjét, Kim Raisnert, egyébként kizárták az olimpián, mert ököllel megütötte a problémás lovat.

A Nemzetközi Öttusaszövetség egyelőre nem kommentálta a sajtóhíreket, de a találkozók eredményét a november 4-én megjelenő sajtóközlemény részletezi majd.

Az egykori brit öttusázó, Kate Allenby szerint a lovaglás lecserélése katasztrófa lenne a sportág számára.

„Az nem öttusa, amiben nincs benne lovaglás”

– tette hozzá a korábbi sportoló.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}