A hírhamisítással hírbe hozott Papp Dániel lett az MTVA megbízott vezére

Felért a csúcsra.

"Dr. Karas Monika az NMHH Elnöke, saját kérésére, közös megegyezéssel, 2018. szeptember 30-i hatállyal felmentette Vaszily Miklóst a vezérigazgatói tisztségből. A médiatartalom-gyártó vállalat vezetői feladatainak ellátásával 2018. október 1-től, megbízott vezérigazgatóként Papp Dánielt, eddigi tartalomszolgáltatási igazgatót bízta meg" - közölte pénteken az MTVA.

Távozik a közmédia vezérigazgatója, készül a Fidesz egységes médiaholdingja?

Vaszily távozásáról már tavaly novemberben is lehetett hallani, az Index most úgy értesült, hogy ezúttal tényleg elhagyja a vezérigazgatói széket az MTVA feje. Vaszily irodájában találtak korábban lehallgatókészüléket, az ügyről itt írtunk. Vaszily sajtóinformációk szerint a Fidesz épülő giga-médiaholdingjának az élére ejtőernyőzhet, amiről először a 444 számolt be.

Papp Dániel megbízható ember, ő volt az, aki már 2011-ben összehozott egy olyan riportot az egyébként joggal megvetett Daniel Cohn-Benditről, amelyben azt a látszatot keltette, hogy az EP-képviselő menekül az újságírók elől, pedig a valóságban nem ez történt.

Hiába a hiba, a riportert mégis kinevezték a MTVA hírszerkesztőségének egyik vezetőjévé, később csináltak belőle tartalomszolgáltatási igazgatót, majd az egész hírosztály felügyelete is alátartozott.

Egyébként főszerkesztőként dolgozott, amikor Lomniczi Zoltánt, a Legfelső Bíróság korábbi elnökét kiretusálták a köztévé Híradójából.

Bíróság kötelezte a köztévét arra, hogy elárulja, mennyibe is kerülnek nekünk a vezetői

Másfél év pereskedés után végre kiadta az RTL Klubnak az MTVA a vezetői béreket. A jó hír, hogy nem mindenkinek van szüksége a bérunióra. A rossz, hogy ez nekünk kerül igen sokba. A műsorból kiderült, hogy miután a köztévé nem volt hajlandó elárulni a vezetők fizetését és juttatásait, ezért a kereskedelmi tévé bírósághoz fordult, ahol a csatorna ügyvédje szerint "nevetséges érvekkel próbálta védeni az adatokat".

A választási kampányban pedig bizonyította a hatalom iránti lojalitását a közmédia, Papp Dániel ideiglenes kinevezése valószínűleg ezt csak tovább erősíti.