Két napra ül össze tavasszal a Tisztelt Ház, de a munka dandárját a Stop Soros című ostobaság fogja kitölteni

De azért még belefér Szél Bernadett és Hadházy Ákos "fegyelmi ügye" is.

Várhatóan két napot ülésezik a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés, jövő héten hétfőn és kedden ül össze a Ház a választások előtt.     

Soros, Soros, Soros

A Ház nekikezd a Stop Soros törvények tárgyalásának. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által beterjesztett csomag három előterjesztésből áll, ezek a migrációt támogató szervezetek működésének engedélyezéséről, az idegenrendészeti távoltartásról, valamint a bevándorlási finanszírozási illetékről szólnak. A kedden benyújtott "Stop Soros" törvénycsomag egy részének elfogadásához kétharmados támogatás szükséges. 
    
A migrációt támogató szervezetek működésének engedélyezéséről szóló javaslat szerint a jövőben csak engedéllyel működhetne az összes olyan egyesület és alapítvány, amely "nemzetközi védelem biztosítása érdekében harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területére biztonságos harmadik országon keresztül történő belépését vagy tartózkodását szponzorálja, szervezi vagy egyéb módon támogatja".
    
Az előterjesztés kétharmados támogatást igénylő része a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényt módosítaná annak érdekében, hogy az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat elvégezhesse a nemzetbiztonsági kockázati tényezők vizsgálatát.
    
A törvénycsomag második javaslata a 25 százalékos bevándorlási finanszírozási illetékről szól, amelyet a migrációt támogató szervezeteknek kellene fizetniük, közvetlenül vagy közvetve a külföldről származó juttatásaik után. A "Stop Soros" harmadik eleme az idegenrendészeti távoltartásról szóló javaslat, amely lehetőséget ad a belügyminiszternek arra, hogy az ország határvonalának 8 kilométeres sávjától távol tartsa azokat, akiknek magyarországi tartózkodása vagy tevékenysége az ország nemzetbiztonsági érdekeivel ellentétes vagy a közérdeket veszélyezteti.
   
Izgalmas vitáznak igérkezik a Magyarország és a Tádzsik Köztársaság között beruházások ösztönzéséről és védelméről, egy az unió és a Fülöp-szigetek közötti megállapodás bővítéséről, valamint az Európai Unió és Ausztrália közötti keretmegállapodásról szóló előterjesztések is.
    
A képviselők ezen kívül megvitatják a nemzetközi vasúti árufuvarozásról szóló megállapodás bővítését, a magyar és az azeri kormány közötti szállítási megállapodást, valamint a Magyarország és Koszovó közötti kiadatási és az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezményeket.

Hétfőn, a délután egy órakor kezdődő ülésen, a napirend előtti felszólalásokat követően a jelenlévők elhunyt egykori képviselőtársaikra emlékeznek: a szocialista Kálmán Andrásra, valamint Barsiné Pataky Etelkára (MDF, Néppárt-MDNP). Ugyancsak megemlékezik a Ház a magyar ápolók napjáról. 
    
A jelen lévő képviselők négyötödének hozzájárulása esetén hétfőn a nemzetiségek egyenjogúságáról százötven éve elfogadott jogszabályra, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény elfogadásának huszonöt éves évfordulójára emlékezik Alexov Lyubomir szerb nemzetiségi szószóló.

Példás büntetést az ellenzéki renitenseknek!

Kedden várhatóan döntést hoz a Ház Szél Bernadett és Hadházy Ákos LMP-s képviselők "fegyelmi ügyéről", akik Németh Szilárd fideszes képviselő felszólalása alatt éltek "nem engedélyezett szemléltetéssel". A két ellenzéki képviselő döbbenetes bűne mindössze annyi volt, hogy a kormány rezsi- és bírkozóbiztosa, az Arany János-emlékév fővédnöke és a kormánypárt szóvivőjének felszólalása közben egy-egy hazudik feliratú táblát tartottak fel

Mint ismert, a fideszes Kövér László a házszabály megsértése miatt 28-ból 27 alkalommal ellenzéki képviselőket büntetett meg. Úgy tűnik, a kormánypárti képviselők magatartására nincs panasz. 

A képviselők határozatot hoznak a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről. A javaslat célja a területrendezés megújítása, az országos, valamint a budapesti agglomerációs és a balatoni kiemelt üdülőövezet területrendezésének új tervezése.