Az UEFA pénteki döntése értelmében az égisze alá tartozó mérkőzéseken 2018. június 30-ig nem léphet pályára a 36 éves futballista, akit emellett 10 ezer euróra is megbüntetett. Ez azt jelenti, hogy nemzeti bajnokságokban és kupasorozatokban szerepelhet a 81-szeres francia válogatott védő.
Az ítélet kihirdetése után nem sokkal a játékos klubja, az Olympique Marseille bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Evrával.
A rendkívül súlyos büntetést azzal "érdemelte ki" Evra, hogy múlt csütörtökön, a Guimaraes elleni Európa Liga-találkozó előtt megrúgta saját csapata egyik szurkolóját, amiért a drukkerek a futballistákat szidalmazták. Az erőszakos cselekmény miatt a játékvezető kizárta a mérkőzésről a korábbi Juventus- és Manchester United-védőt, így ő lett a sorozat történetének első olyan játékosa, akit már az előtt kiállítottak, hogy pályára lépett volna.
A játékos fejbe rúgta saját csapatának szurkolóját
Tegnap az Európa Ligában találkozott egymással a Vitoria Guimaraes és az Olympique Marseille (1-0), de már a meccs előtt kitört a balhé. A francia szurkolók provokálni kezdték a francia játékosokat, főleg Patrice Evrát. Egyelőre tisztázatlan, hogy pontosan mi történt, de Evra annyira felhúzta magát, hogy fejbe rúgta az egyik szurkolót, ezért a bíró már a meccs előtt piros lapot adott neki.