Csúnyán elmérte magát a régi baloldal a pécsi rabszolgatörvény elleni tüntetésen

Szembement az eddigiekkel az MSZP-DK-Momentum hármas.

Mi is beszámoltunk arról, hogy a rabszolgatörvény ellen Pécsett is tüntettek ellenzéki pártok és szakszervezetek pénteken, azonban ez a rendezvény végül egészen különös fordulatot vett. Történt ugyanis, hogy a villámcsődületet követően a tömeg a Momentum szervezésében átvonult a Széchenyi térre, ahol aztán bemutatták a tiltakozóknak Péterffy Attilát, a pécsi erőmű volt igazgatóját, mint az MSZP-DK-Momentum közös polgármesterjelöltjét.

Az, hogy az MSZP kampánygyűlésébe (azért az egészen különleges érzés, amint Puch László az első sorban lengette a szocialista párt zászlaját, miközben tudjuk, hogy a médiaportfóliója egy részét eladta Mészáros Lőrincnek) fordult a rabszolgatörvény elleni tiltakozás, alaposan kiverte a biztosítékot a baranyai megyeszékhelyen. S nem csak elvi, hanem gyakorlati szempontból is.

Az áprilisi választásokon a városban mandátumot szerző Mellár Tamás már másnap élesen kikelt a különös koalíció meglepő húzására. Az okpecs.hu-nak arról beszélt a Párbeszéd frakciójában ülő országgyűlési képviselő, hogy bár az elmúlt hetekben lefolytatott egyeztetésen részt vett pártok helyi, regionális vezetői és civil szervezetek egyetértettek a közös célban, és együttműködési szándékukat fejezték ki, és a megbeszéléseken körvonalazódott az az eljárásrendszer, ami alapján a jelölt-jelöltekből az egyetlen esélyes ellenzéki jelölt kerül kiválasztásra az egyéni körzetekben és a polgármesteri posztra,

ám ezt az egészet felborította Péterffy “hirtelen bejelentése”.

"Ez számomra is meglepetés volt, mert ez egy idejekorán történő elköteleződés volt és így szembemegy azzal, amiben megállapodtunk. Mert a cél az lenne, hogy közös döntéssel egyetlen és a legesélyesebb jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével"

- fogalmazott Mellár Tamás.

Sokatmondó például a korábbi fideszes, SZDSZ-es Heindl Péter kommentárja is, a pécsi balliberális értelmiség véleményformálója így foglalta össze Facebook-oldalán a péntek estét:

"A tüntetés végén, a Széchenyi téri nagygyűlésre mintha kevesebben maradtunk volna. Eltűntek az LMP-s zászlók, aztán a Jobbikosok is leléptek, s a végén nagy dérrel-dúrral "Demagógiát" felkiáltással keresztültörve a tömegen elvonult a pécsi Kétfarkúak csapata is Martos G. Csongort követve. Össznépi - összpárti-szakszervezeti-civil összefogásos - tüntetésre hívott minket a momentumos Nemes Balázs az összellenzéki 5 pontos demokrácia-program támogatására. A tüntetés utolsó fél órája viszont arról szólt, hogy egy közüzemi feladatokat ellátó nagyvállalat volt igazgatója bejelentette polgármester-jelöltségét és mondott egy - hát nem kifejezetten az önkényuralom megdöntését előtérbe helyező - kampánybeszédet. Némi, anyagi források megjelölése nélküli ígérgetéssel fűszerezve. Ezt követően kiderült, hogy ő valójában a "régiek" (MSZP-DK) polgármesterjelöltje."

Lapunk megkereste mindkét említett, és az MSZP-DK-Momentum által kész helyzet elé állított ellenzéki pártot.

Gyimesi Gábor, a pécsi Jobbik elnöke ugyan leszögezte, hogy még nem született döntés a pártban a polgármesterjelölttel kapcsolatban, ám

a Jobbik szerint van olyan alkalmas személy, aki jó polgármestere lehetne Pécsnek,

de ideje korán nem szeretnék nyilvánosságra hozni a nevét, mert ehhez egyrészt az ő hozzájárulása is kell, másrészt meg szeretnék kímélni őt a felesleges és várható támadásoktól - fogalmazott az Alfahírnek a politikus.

Hangsúlyozta, az alkalmas polgármester-jelölt kiválasztásához még sok tárgyalásra van szükség.

"Ragaszkodunk az elképzelésinkhez a város működtetésével kapcsolatban, és csak programok és ügyek mentén vagyunk hajlandóak egyeztetni"

- szögezte le Gyimesi Gábor.

Értetlenségének adott hangot Keresztes László Lóránt is, aki szintén mondott egy rövid beszédet a pénteki tüntetés kezdetén, de a Széchenyi téren már nem szólalt fel. Az LMP társelnöke lapunknak arról beszélt, hogy bár Pécs nyerhető ősszel, de ehhez egyrészt szükség van valamiféle ellenzéki együttműködésre, másrészt arra is, hogy a Fideszben csalódott jobboldali szavazókat is meg tudja szólítani az ellenzéki polgármesterjelölt.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, minden ellenzéki pártnak, civil szervezetnek felelőssége van abban, hogy ezt a kiválasztási folyamatot megfelelően készítsék elő.

Az LMP-s politikus szerint ugyanis nem azon van a hangsúly, hogy egyetlen jelölt legyen a Fidesszel szemben, az a lényeg, hogy az a jelölt hiteles legyen, és letegyen az asztalra egy megvalósítható programot.

"A rabszolgatörvény kapcsán teljesen jogosan megjelenő felháborodást, és az erre szervezett tüntetést arra használta fel a régi baloldal, hogy bejelentsen egy polgármester-jelöltet mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, és ezt a lépést teljesen ellentétesnek látjuk azzal, amit az mi gondolunk erről a folyamatról"

- fogalmazott Keresztes László Lóránt.

Amúgy ő is arról beszélt, hogy az LMP-ben látnak olyan jelöltet, aki meg tudna szólítani értékelvű jobboldali szavazókat.

(Címlap- és borítókép: Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatója beszédet mond a munka törvénykönyvének módosítása ellen tartott demonstráción a Széchenyi téren 2019. január 4-én. Bejelentette, hogy az októberi helyhatósági választáson független polgármesterként indul a baranyai megyeszékhely vezetéséért. MTI/Sóki Tamás)