Vádat emeltek egy élettársi kapcsolatban élő 45 éves férfi és egy 37 éves nő ellen, mert kilenc éven keresztül szexuális erőszakot követtek el gyermekeik, az asszony korábbi kapcsolatából született lánya és közös lányuk sérelmére - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A párt szexuális erőszak, gyermekpornográfia és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolják.
A vádlottak 2011-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, 2013-ban egy borsodi kistelepülésre költöztek, ahol közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született kislányt, valamint közös lánygyermeküket.
A nő kislányát már kétéves korától kezdve bevonták szexuális életükbe, a gyerekkel a férfi rendszeresen szexuális cselekményt végzett, erről esetenként fényképet is készített, mindezt az anya jelenlétében. A nő mindezt nem akadályozta meg, sőt tanította a lányát, hogy miként mozogjon, mit csináljon. A férfi 2019 októbere és 2020 májusa között kétszer a közös lánygyermekükkel is végzett szexuális cselekményt.
A vádlottak a gyerekek előtt éltek szexuális életet egymással, illetve a nő idegen férfiakkal, azt a kislányoknak nézniük kellett. Rendszeresen pornófilmet nézettek a gyerekekkel, róluk pornográf képeket készítettek, valamint internetes oldalakról is gyermekpornográf felvételeket töltöttek le.
A kislányokat végül a hatóságok kiemelték a családból.
Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő férfi és nő ellen fegyházbüntetés kiszabását, valamint szülői felügyeleti joguk megszüntetését indítványozta.