Pintérék mégis lehetővé teszik a tűzoltók életbiztosítását

Pintérék mégis lehetővé teszik a tűzoltók életbiztosítását

Hatott a felháborodás: két hete még azt állította a Belügyminisztérium, hogy nem tudott megállapodni a biztosítókkal, most viszont közbeszerzést írtak ki a tűzoltók biztosítására.

Új közbeszerzési eljárást írt ki június 30-án a rendvédelemnél dolgozók élet- és balesetbiztosítására a Belügyminisztérium – írja a hvg.hu.

Korábban az Alfahír is beszámolt arról, hogy a tűzoltóságot is felügyelő BM két héttel ezelőtt közölte, mivel nem volt eredményes az előző két tender, ezért nem kötnek új csoportos biztosítást a több mint 77 ezer rendvédelem alá tartozó dolgozónak, köztük tűzoltóknak és rendőröknek.

A terv az volt, hogy ehelyett házon belül fizetik majd ki az esetleges kártérítéseket. Gulyás Gergely szerint azért is döntöttek így, mert a kormány úgy vélte, ez a megoldás kevesebb pénzbe kerülne. Sőt, Gulyás felvetette, hogy a biztosítótársaságok kartellezhetnek. Úgy tűnik, hogy végül mégis lemondtak arról, hogy „házon belül” oldják meg a tűzoltók biztosítását.

Címlapkép: Tűzoltók dolgoznak a XXI. kerületi Szilvafa utcában, ahol kigyulladt egy faépület 2022. október 10-én. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán