Rács mögé kerül a jobbikos képviselő által elfogott pedofil

Közel három évet kapott, most is előzetesben van.

Mint arról beszámoltunk, a 22 éves férfi a 4-es villamoson fogdosott egy kisfiút. A gyerek többször ellökte magától, ám ő újra, meg újra megpróbálta megérinteni először a combját, majd a nemi szervét. Édesanyja hangosan számon kérte a pedofilt, ám a zsúfolásig teli járművön senki sem sietett a segítségére. A Mester utcánál az anya, a kisfiú, és a fogdosó is leszállt.

A megállóban folytatódó szóváltásra figyelmes lett Szilágyi Zsolt IX. kerületi jobbikos önkormányzati képviselő és odalépett hozzájuk. A pedofil ekkor menekülőre fogta a dolgot. Szilágyi azonnal hívta a rendőrséget, közben utána eredt, és feltartóztatta, majd a helyszínen tartotta, az egyenruhások kiérkezéséig.

A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, ügyében pedig kedden megszületett az első fokú ítélet. A pedofil fogdosót szeméremsértés vétségében találták bűnösnek. A férfinak korábban már volt hasonló eset miatt egy felfüggesztett büntetése, így most azt is le kell töltenie. A bíróság döntése nyomán így 2 évet és nyolc hónapot kell rács mögött töltenie. A férfi védője bejelentette, fellebbeznek az ítélet ellen, így az ügy másodfokon folytatódik.

A pedofil férfi azonban addig sem marad szabadlábon, előzetes letartóztatását meghosszabbították.