Razziáztak az íreknél, akiknek volt pár olimpiai jegyük "okosba"

A gyanúsítottak részt vettek mintegy ezer belépő túlárazásában, amelyek értékesítéséből 10 millió realos (868,8 millió forint) haszonra tehettek volna szert.

Az Irish Times című lap értesülése szerint kedden mindhármukat kihallgatják.

A fővádlott, Pat Hickey már szerdán lemondott a nemzetközi olimpiai mozgalomban betöltött minden tisztségéről, így az Ír Olimpiai Tanács és az Európai Olimpiai Bizottság elnöki posztjáról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsági tagságáról, valamint a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének alelnöki posztjáról.

A 71 esztendős Hickeyt előbb előállították, majd rosszul lett és ezért kórházba kellett szállítani. Amikor egészségi állapota megengedte, előzetes letartóztatásba került.

A rendőrség megerősítette, hogy Hickeyre nézve terhelő e-mailek birtokába jutott. Ezek szerint a sportdiplomata két olyan céggel is kapcsolatban állt, amelyek jegyüzérkedéssel hozhatók összefüggésbe.

A botrány kapcsán korábban két embert letartóztattak Rióban, négy továbbinak pedig elrendelték a letartóztatását, mivel nem tartózkodnak Brazíliában. Öten - köztük a szintén ír James Mallon - a THG Sports elnevezésű brit cég vezetői, a hatodik pedig tolmácsként dolgozott.

A gyanúsítottak részt vettek mintegy ezer belépő túlárazásában, amelyek értékesítéséből 10 millió realos (868,8 millió forint) haszonra tehettek volna szert, miközben a cég nem volt jogosult az olimpiai jegyek forgalmazására. Mallon a múlt héten tagadta a vádakat.

A cég vezérigazgatóját, James Sintont két évvel ezelőtt a brazíliai labdarúgó-világbajnokság jegyértékesítésével kapcsolatos bűncselekmények miatt tartóztatták le.