Retteg a kormány a dugódíjtól

A kormány valószínűleg inkább a több tízmilliárd forintos uniós büntetést választja, mint hogy tovább erodálja népszerűségét az új "sarccal".

Bár végleges döntés még nincs, nem véletlenül kommunikálja a februárban még 2016 végi bevezetéséről nyilatkozó főpolgármester az utóbbi pár hétben inkább már azt, hogy „megpróbálják kivédeni a dugódíjat”, illetve, hogy a „jelenlegi városvezetés célja, hogy Brüsszel álljon el a kötelező bevezetéstől.”
 
A helyzetre rálátó fővárosi és kormánypárti források szerint a népszerűség további erodálódása mellett más tényező is inkább a Brüsszellel való egyezkedés és a bevezetés elszabotálása felé tereli a kormányt, illetve a városvezetést: gyanítható ugyanis, hogy a tárgyalások eredményeként az Európai Bizottság nem a 181 milliárd forintnyi támogatás egészét, csak 10-30 százalékát fizetteti vissza.
 
A bírságot nyilván elő is kell majd valamiből teremteni, az egy hosszadalmas procedúra végén szinte biztosan nem ebben a ciklusban lesz esedékes, vagy ha mégis, a kormány nyugodtan széttárhatja a karját, és mutogathat Demszkyre, hogy miatta kell megtenni az esetlegesen fájó lépéseket. A dugódíj elmaradásából forrásaink szerint ráadásul kommunikációs szempontból is jól jöhet ki a kabinet: a Brüsszellel folytatott „szabadságharc” újabb sikeres állomásaként villoghat a történtekkel és hirdetheti, hogy megint megvédte valami rossztól az embereket.
 
A kérdés másfél hónapja még egészen más aspektusban került elő a Fidesz elnökségi ülésén. A főpolgármester részvételével zajló megbeszélés fő vonala a portál szerint akkor még az volt, hogy a költségvetésnek, illetve a fővárosnak szüksége lenne a bevételre. Problémaként akkor még csak a bevezetés feltételeinek hiánya, illetve az útdíjjal való összehangolás vetődött fel, az egyik elnökségi tag aggályát a bevezetés politikai kockázatáról Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök még nem vette komolyan - írja a VS.hu.
 
Ám úgy tűnik, már igen.
 
Talán éppen azért, mert mint Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője korábban közölte, amennyiben a dugódíj megvalósulna, az nem lenne más, mint egy újabb narancsos trükk, egy fideszes pénzbehajtás. A politikus szerint míg a Fideszt szemmel láthatóan a „Budapest legyen fizetős város” jelmondat vezeti, addig a Jobbik egy büszke, élhető, nemzeti reményekben tündöklő Budapestért kíván dolgozni.